Épp ma harminc éve, hogy 1990. május 23-án megalakult a rendszerváltás utáni első magyar szabadon választott kormány. Ma, vagyis szombaton délelőtt bő félszázan gyűltek össze egy megemlékezésre Antall József sírjánál, az első szabadon választott kormány megalakulásának napra pontosan harmincadik évfordulóján.
Az esemény járvány idején bizonyos értelemben illegálisnak mondható, hiszen a járvány miatt augusztus közepéig hivatalos rendezvény nem tartható az országban.
Ráadásul a sírkert fenntartója, bár eleinte üdvözölte, hogy az Antall-kormány néhány minisztere, államtitkára és körük kilátogat a sírhoz, s ígért hangosítást, áramot, még virágvázát is, három nappal ezelőtt levélben tolatott ki felajánlásából.
Közvetlen családtag nem érkezett a megemlékezésre, se az özvegy, se a két fiúgyermek, megjelent viszont néhány akkori és későbbi miniszter, államtitkár: Jeszenszky Géza, Bod Péter Ákos, Siklós Csaba, Kiss Gyula, Keresztes K. Sándor, Raskó György, Pusztai Erzsébet, Dávid Ibolya; sőt, az egykori MDF-es média két vezéralakjának jelenlétét is nyugtázhattuk, ők: Pálfy G. István és Feledi Péter.
Kakukktojásként regisztráltuk a momentumos Fekete-Győr Andrást és a Bajnai-kormány külügyminiszterét, Balázs Pétert.
A rapid megemlékezést Kajdi József, Antall kormányhivatalának vezetője celebrálta: az ő pár mondata után négy hangfelvételt játszottak be Antall Józseftől, vegyük sorra ezeket.
A miniszterelnök arról szólt, hogy itt az idő hozzáfogni a jövőnk megépítésének, a magyar nép szorongásainak feloldásához, és hogy ha nem mozgósítjuk erőinket, akkora történelmi esélyt szalasztunk el, amekkorát az évszázad még nem kínált nekünk.
Másfél-két évvel később már arról számolt be a kormányfő, hogy hazánk alkotmányos forradalmat hajtott végre, elkészültek a parlamentáris rend és a piacgazdaság törvényi, intézményi keretei. Ám emellett az emberekben csalódás van, hiszen azt hitték, egyik pillanatról a másikra nő az életszínvonal, pedig „nem úgy van, hogy átmegyünk egy másik országba, mint egy turistaúton”; a keleti tömb szétesése bár politikailag nagyszerű esemény, a gazdaságnak hatalmas piacvesztést jelent.
Nem sokkal 1993-ban bekövetkezett halála előtt, az MDF egyik küldöttgyűlésén arról vallott, hogy:
történész vagyok, nem tagadom le, érdekel az utókor ítélete, nem csak a kortársaké… remélem, nem szégyenletesen vonulunk be a történelembe, hanem olyan kormányként, aki tudta, mit kellene tenni, és tette, amit lehet.
Utolsó nyilatkozatában (melyről leginkább ő sejthette, hogy az utolsó) köszönetet mondott a magyar népnek „a nyugdíjasoktól a nagycsaládosokig mindenkinek”, hogy az átalakulást a keserűségek ellenére hittel, a taxis blokádot és néhány egyéb akciót leszámítva a rendet betartva vitték sikerre.
Hogy kitöltsük a fotók közti teret, töriórázzunk egy aprót:
Az 1990-ben felállt kormány mögött hárompárti koalíció állt, vezető ereje a választásokon győztes, a parlamenti mandátumok 42,5 százalékát szerző Magyar Demokrata Fórum volt, mely maga mellé vette a 11,4 százalékos Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári pártot, valamint az 5,4 százalékos Kereszténydemokrata Néppártot.
Fönti archív képünkön a boldog indulás látható, melyet viharos, tragikus évek követtek; ennek két, tán legfontosabb, a kabinet átalakítását eredményező eseménye az, hogy:
- 1991-ben az kisgazdapárt ketté szakadt, miután az akkori pártelnök, Torgyán József vezette brigád kivált a koalícióból; a maradék társaság 36-ok néven működött tovább.
- A miniszterelnök, Antall József 1993. december 12-én meghalt, az új kormányfő az addigi belügyminiszter, Boross Péter lett a következő év tavaszáig, amikor is az új országgyűlési választásokon az MDF és koalíciós társai súlyos vereséget szenvedtek, s a Magyar Szocialista Párt alakított kormányt a Szabad Demokraták Szövetségével, Horn Gyula vezetésével.
Nézzünk egy névsorolvasást 1990-ből (némelyek különböző időben különböző posztokat töltöttek be).
- Miniszterelnök: Antall József.
- Belügyminiszter: Horváth Balázs, majd Boross Péter.
- Külügyminiszter: Jeszenszky Géza.
- Pénzügyminiszter: Rabár Ferenc, majd Kupa Mihály, aztán Szabó Iván.
- Ipari és kereskedelmi miniszter: Bod Péter Ákos, majd Szabó Iván, aztán Latorcai János.
- Földművelésügyi miniszter: Nagy Ferenc József, majd Gergátz Elemér, utóbb Szabó János.
- Igazságügy-miniszter: Balsai István.
- Népjóléti miniszter: Surján László.
- Művelődési és közoktatási miniszter: Andrásfalvy Bertalan, majd Mádl Ferenc.
- Munkaügyi miniszter: Győriványi Sándor, majd Kiss Gyula.
- Honvédelmi miniszter: Für Lajos.
- Környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Keresztes K. Sándor, majd Gyurkó János.
- Közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Siklós Csaba, majd Schamschula György.
- Nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla.
- A titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter: Boross Péter, majd Gálszécsy András, utóbb Füzessy Tibor.
- Kárpótlásért felelős tárca nélküli miniszter: Gerbovits Jenő, majd Nagy Ferenc József.
- Privatizációért felelős tárca nélküli miniszter: Szabó Tamás.
- Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságot vezető tárca nélküli miniszter: Pungor Ernő.
- Bankügyekért felelős tárca nélküli miniszter: Botos Katalin.
- Az MTA és a tudománypolitika felügyeletéért felelős tárca nélküli miniszter: Mádl Ferenc.
- A politikai foglyok szervezeteivel foglalkozó tárca nélküli miniszter: Kiss Gyula.
- Határon túli magyar ügyekben felelős tárca nélküli miniszter: Horváth Balázs.
- Az Országgyűléssel való kapcsolattartás és sportfelelős tárca nélküli miniszter: Horváth Balázs.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
