Pénteken hajnalban riasztották a rendőröket, hogy Budapest V. kerületében, a Deák Ferenc téren több ember összeverekedett – írja a police.hu.
A kiérkező rendőrök a helyszínen két embert találtak az úttesten. Olyan súlyos szúrt sérüléseik voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették.
Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze. A járőrök hat embert állítottak elő a kapitányságra, elszámoltatásukat megkezdték. A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
Kiemelt kép: Bűnügyi helyszínelők Budapesten, a József Attila utcában, ahol megöltek két férfit egy verekedésben. MTI/Mihádák Zoltán