Belföld

Orbán: május végén visszaadhatjuk a parlamentnek a különleges felhatalmazást

Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt az MTI tudósítása szerint, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.

A felhatalmazási törvényt március 30-án fogadta el a parlament kormánypárti többsége (és a Mi Hazánk politikusai, valamit a német nemzetiségi szószóló), másnap hatályba lépett. A felhatalmazási törvény lényege, hogy a veszélyhelyzet idején hozott, akár törvényeket is felülíró kormányrendeletek hatálya a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodhat.

Orbán elmondta, hogy a Magyarországon megalkotott különleges jogrend hatalmazta fel a kormányt és vezetőjét a járvány miatti súlyos, nehéz döntések gyors meghozatalára. A kabinet a felelősséget vállalta, a döntésekből pedig még két-három meghozatala van hátra – közölte.

A különleges felhatalmazás visszaadása után

mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elnézést kérjen Magyarországtól az igaztalan vádakért

– tette hozzá Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy értékelt: azok az országok, amelyek jó jogköröket adtak a kormányoknak, sikeresebben kezelték a járványválságot, mint azok, amelyek nem léptek ki a szokásos politikai döntésmechanizmusból.

A felhatalmazási törvényről itt írtunk még részletesen:

Diktatúrát hoz vagy a járvány elleni védekezés egyetlen eszköze a felhatalmazási törvény?
A veszélyhelyzet kihirdetését követő legélesebb politikai vita a túlhatalomtörvényről alakult ki. Válaszok a legfontosabb dilemmákra.

Kiemelt kép: Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik