Belföld

Orbán Belgrádba ráért elmenni, Brüsszelbe nem

Több érdekességgel is szolgált Orbán Viktor kormányfő mai látogatása Belgrádban, ahol a szerb államfővel találkozott.

Egyrészt bár reggel idehaza a Kossuth Rádiónak adott szokásos pénteki interjút a miniszterelnök, több dologról is beszélt, de ott nem említette azt, amit pár óra múlva Belgrádban: azzal számol, hogy már májusban visszaadhatja a kormánya a parlamentnek a különleges felhatalmazást.

Másrészt, tegnap a magyar jogállamiságról és a koronavírus-törvényről szóló vitát tartott az Európai Parlament, ott a plenáris ülésen csak kormány- vagy államfők szólalhatnak meg a sokéves gyakorlat szerint. Orbán azzal az indokkal nem ment el Brüsszelbe, hogy minden energiáját a járvány elleni védekezés köti le. Elküldte maga helyett az igazságügyi minisztert, akit – nem csoda, hiszen ez az Európai Parlament gyakorlata ilyen plenáris üléseken – nem hallgattak meg.

Kiemelt kép: Belgrád, 2020. május 15. Aleksandar Vucic szerb elnök (j) hivatalában fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Belgrádban 2020. május 15-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik