Belföld

Kényszerleszállást hajtott végre a drogcsempész

Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a három férfival szemben, akik 18 kilogramm marihuánát csempésztek Szerbiából Magyarország területére úgy, hogy a kábítószert motoros siklóernyővel a határzár felett átrepülve juttatták át Magyarország területére.

Az elkövetők már régóta ismerték egymást, és együtt dolgoztak egy szegedi cégnél. Szerbiai kapcsolatukat és forrásukat felhasználva elhatározták, hogy kábítószert csempésznek az országba, kihasználva egyikük hobbi motoros siklóernyőzésben való jártasságát.

2018 májusától több alkalommal átmentek a határ szerb oldalára a felszálláshoz alkalmas terep felderítése érdekében, amelyet végül meg is találtak Horgos közelében. Ezt követően Újvidékre utaztak és megszerezték egy fekete zsákban elhelyezve a 18 kilogramm marihuánát. A kábítószert ezután egy szeméttelep mellett elrejtették, majd visszautaztak Magyarországra. Ezután két nap múlva ismét Szerbiába utaztak, a felszállásra kiszemelt helyre szállították a rejtekhelyről a drogot, ott újból elrejtették és ismét hazautaztak.

Mintegy két hét múlva a Horgos melletti felszálló helyre utaztak, s a siklóernyőt összerakva megvárták a sötétedést. Este nyolckor az egyikük felszállt a droggal megpakolt motoros siklóernyővel és átrepült a szerb-magyar határzár felett, azonban a magyar oldalra érve a motor meghibásodott, előbb kihagyott, majd megállt. A siklóernyős ezért a határvonaltól mintegy 600 méterre kényszerleszállást hajtott végre egy Tiszasziget közeli erdősáv melletti szántóföldön.

Bár a  landolás során farokcsonttörést szenvedett, arra még volt ereje, hogy a kábítószert elrejtse a fák között a határrendészek kiérkezése előtt. A  férfi megpróbált elbújni az aljnövényzetben, azonban megtalálták és az állapota miatt kórházba vitték. A kábítószert ekkor még nem, hanem másnap, már világosban megtartott szemle során találták meg és foglalták le a rendőrök.

A főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás, valamint határzár tiltott átlépése miatt emelt vádat a három elkövetővel szemben.

Fotó: rendőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik