Belföld

Bebuktak a Németországban magyar lányokkal bordélyházat működtető futtatók

Jonatán kapitány és negyven társa csapott le a maffiára.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság „kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” folytat büntetőeljárást számos helyi ellen, ők azok:

  • N. L. 29 éves
  • és az ő élettársa, D. N. 30 éves nyíregyházi lakosok
  • valamint B. M. 22 éves tiszavasvári
  • és F. Z. székelyi lakosok
  • továbbá N. G. 28 éves, H. A. 38 éves és V. R. 28 éves nyíregyházi lakosok ellen.

A rendőrségi honlap és megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2018-tól 2020. május 7-ei elfogásukig Németországban üzemeltettek bordélyházat, ahol az „általuk kiszervezett, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar állampolgárságú nők folytattak prostitúciós tevékenységet”.

A nők keresetének nagyobb részét a bűnszervezet tagjai elvették, abból saját megélhetésüket finanszírozták. A gyanúsítottak a tevékenységüket összehangoltan végezték, a lányok beszervezésével, utaztatásával és foglalkoztatásával, valamint a hirdetések feladásával, a bevételeik és kiadásaik vezetésével összefüggő feladatokat egymás között megosztották, és a prostituáltak által megkeresett pénzből ennek megfelelően, mindannyian részesültek. (Vagyis ez itt egy bűnszervezet, kérem.)

A több mint egy évig tartó nyomozást követően 2020. május 7-én mintegy 40 rendőr, köztük a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak részvételével, összehangolt rendőri akció keretében valamennyi gyanúsítottat elfogták a nyíregyházi nyomozók.

A helyszíneken lefoglaltak:

  • összesen közel ötmillió forint összegű készpénzt
  • nagy értékű személygépkocsikat
  • s aranyékszereket.

A bűnszervezet tagjai a németországi bordélyház üzemeltetését megelőzően, az általuk beszervezett lányokat Svájcban, Ausztriában és Belgiumban kényszerítették prostitúciós tevékenységre. A prostituáltak jövedelmét részben, illetve gyakran egészben elvették, és ellenállás esetén bántalmazták őket. A gyanúsítottak kihallgatása megtörtént, N. L. nyíregyházi lakost a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Sanjeri / Getty)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik