Belföld koronavírus

Nem tudja az ÁEEK, hány embert küldtek haza a kórházakból

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nem gyűjt arra vonatkozólag adatot, hogy hány embert küldtek haza a kórházakból a koronavírus-járvány miatt elrendelt ágyfelszabadítások miatt – ez derült ki abból a közérdekűadat-igénylésből, amelyet Bencsik János parlamenti képviselő nyújtott be az ÁEEK-hoz.

„Anyám lelkileg összetört” – így megy a kórházak kiürítése
A koronavírus-járvány miatt a kórházi ágyak 60 százalékát fel kell szabadítani. Sok olvasónk számolt be arról, milyen nehéz helyzetbe kerültek beteg hozzátartozóik és ők is emiatt.

A politikus a következő kérdéseket tette fel:

  • pontosan hány, fekvőbeteg-ellátásban részt vevő betegnek kellett elhagynia a kórházat, és ők (százalékos megoszlásban) milyen alapbetegség, illetve egészségügyi probléma miatt vettek részt az ellátásban;
  • pontosan hány, előre betervezett műtéti beavatkozást halasztottak el, és ezek (százalékos megoszlásban) milyen beavatkozások lettek volna;
  • pontosan hány műtét utáni rehabilitáción részt vevő betegnek kellett elhagynia a kórházat, és ők (százalékos megoszlásban) milyen műtét után lábadoztak;
  • pontosan hány kemoterápiás kezelésben részesülő betegnek kellett elhagynia a kórházat.

Bencsik hozzátette: „az egészségügy operatív működtetését ellátó állami szerv nem tud választ adni, hogy az egészségügyi intézményekben mi történik az utóbbi hetekben, akkor vagy teljes a káosz, vagy nem mondanak igazat”.

Korábban Tóth Bertalan, az MSZP elnöke is próbálta megtudni a számokat, ő 91 magyarországi kórháznak küldte el a kérdéseit, de választ sehonnan nem kapott, mindegyik intézmény az Operatív Törzshöz irányította a politikust. Az egyik válaszból ugyanakkor kiderült, hogy nem maguktól utasították el a választ, hanem azért, mert erre kaptak utasítást a minisztériumtól.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik