Belföld

Újratervezi a szakrendelő megépítését a II. kerület, a helyszín sem biztos

Újratervezi az MSZP-s Őrsi Gergely vezette II. kerületi önkormányzat a tervezett szakrendelő koncepcióját, az sem kizárt, hogy a helyszín is változik.

A képviselő-testület közbeszerzési bizottsága március 6-ai ülésén

a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánította, így a tervezett formában nem épül meg a szakrendelő

– ezt válaszolta a II. kerületi önkormányzat arra a kérdésünkre, hogy mikor kezdődhet el a Frankel Leó út 80-82. alatti területen az építkezés. Hozzátették, hogy a koncepció újragondolását a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet kihirdetését követően megkezdték, és a kerület egészségügyi rendszerének átalakítását a döntéshozók, szakmai szervezetek és az ott élők bevonásával folytatják majd.

A koncepcióváltásban közrejátszhat, hogy a járványügyi veszélyhelyzetben az önkormányzatok bevétele – részben a kormányzati elvonások, illetve például a turizmus megszűnte miatt – csökken, miközben a védekezés komoly anyagi terheket ró a helyhatóságokra.

Úgy tudjuk, hogy az újratervezés akár azt is jelentheti, hogy nem épül szakrendelő a Frankel Leó úton, és a mostani rendelőket bővítik, újítják fel.

Sokan ellenezték a helyszínt

A Frankel Leó úti zsinagógával szemközti és a Császár-Komjádi uszodához közeli helyszínt sokan ellenezték, az ott élők petícióban és közmeghallgatáson is kérték a városrész újonnan megválasztott baloldali vezetését, hogy ne a foghíjtelekre építsék fel a kerület új, közel 15000 négyzetméteres rendelőintézetét. Erről az Index számolt be először tavaly decemberben.

A kerületiek legnagyobb aggodalma, hogy robbanásszerűen megnövekedne a forgalom a Frankel Leó úton. Aggodalmuk nem alaptalan, a fonódó villamos sínpárja itt az autósávban fut, a megállókban könnyen feltorlódik a kocsisor. Az építkezés emellett erdőirtással járna, ráadásul a Rózsadomb lábánál elhelyezkedő környék karsztterület.

A projekt 2013 óta húzódik, Őrsi Gergelyék a fideszes városvezetéstől örökölték meg a terveket. A cél az volt, hogy a kerületben szétszórtan, különböző épületekben elhelyezett szakrendelőket egy korszerű, új épületbe telepítsék.

Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és a III. kerület országgyűlési képviselője és Láng Zsolt akkori polgármester tavaly októberben, az önkormányzati választás előtt jelentette be, hogy hamarosan meg is kezdődhet a rendelőintézet építése, amely kisebb részben önkormányzati, nagyobb részben kormányzati pénzből, az Egészséges Budapest Program büdzséjéből valósulhat meg. Még az új, ellenzéki többségű testület eskütétele előtt kiírták a kivitelezési közbeszerzést is, ezt nyilvánították most eredménytelennek.

Őrsi az Indexnek decemberben azt mondta, hogy projekttel kapcsolatban az új önkormányzat mozgásterét meghatározzák a korábbi kerületi vezetés alatt történtek, de azzal az új vezetés is egyetértett, hogy meg kell valósítani a fejlesztést.

Kiemelt kép: Varga Mihály a 2017. október 16-án tartott sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy a II. kerület 6,8 milliárd forint állami támogatással új szakrendelőt kap. Fotó: Szigetváry Zsolt /MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik