Belföld

Felháborodott és intézkedést követel a kormányhivatal, miután egy ellenzéki vezetésű kerületben kivágtak néhány fát

Ritka erélyes közleményben reagált a Sára Botond vezette Fővárosi Kormányhivatal arra, hogy a Margit körút melletti kis parkban és környékén kivágtak néhány fát egy irodaház építése miatt. A második kerület polgármestere, az MSZP-s Őrsi Gergely tegnap Facebook oldalán azt írta, hogy a Csodaszarvas parknak hívott területen történt fakivágásra a II. kerületi önkormányzat nem adott ki engedélyt, a fák magánterületen voltak, egy műemlékvédelem alatt álló ingatlanon, így az építési engedélyt tudomásuk szerint a Budapest Főváros Kormányhivatal Budavári Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala adhatta meg.

A Budapesti Kormányhivatal csütörtöki közleményében úgy reagált erre, hogy

a Budapest Főváros Kormányhivatala nem adott engedélyt a II. kerület Margit krt. 19-21. építésterületen fakivágásra. Erre korábban sem volt, és most sincs hatásköre.

Hozzátették, hogy a fakivágások ügyében első fokon a II. kerületi jegyzőnek, másodfokon a II. Kerületi Önkormányzatnak van kötelezettsége eljárni. Majd megjegyzik, hogy

a felháborító fakivágás és facsonkítás ügyében felszólítjuk a kerület jegyzőjét és polgármesterét, hogy intézkedjen az esetleges jogsértés kivizsgálásában és tartassa be a szükséges fapótlási kötelezettséget.

Ahogy azt már tegnap is írtuk, a Csodaszarvas park nem tartozott a kerület legszebb részei közé, évek óta lepukkant állapotban volt. Erről a parkról van szó:

Viszont a Margit körúton olyan kevés fát látni már, hogy mindenképpen sajnálatos ennek a kis területnek a letarolása, de ezt a fakivágást nem lehet összehasonlítani azzal a pusztítással, amit például a Normafán csinálnak.

220 fát vágnak ki a Normafa új parkolója miatt
Többségében magas kőriseket és 250 négyzetnéternyi cserjést irtanak ki, hogy legyen hol parkolni. A kivágott fákat nem kell pótolni.

Itt viszont nem zavarta a Kormányhivatalt, hogy engedély nélkül vágják ki a fákat, sőt a Pest Megyei Kormányhivatal Természetvédelmi Főosztálya adta meg az engedélyt arra, hogy parkolót építsenek egy Natura 2000-es területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik