Belföld

Kivágták a fákat a Margit körút melletti kis parkban és környékén

Több fát is kivágtak a Rómer Flóris utca és a Margit körút sarkán lévő telken – írta meg elsőként az Index. A második kerületi Csodaszarvas parknak hívott területen egy Margit Corner nevű irodaház épül, amit már 2017-ben át kellett volna adni. A park egyébként nem tartozott a kerület legszebb részei közé, évek óta lepukkant állapotban volt. Viszont a Margit körúton olyan kevés fát látni már, hogy mindenképpen sajnálatos ennek a kis területnek a letarolása.

Olvasónk, Krisztina fotója

Őrsi Gergely a kerület polgármestere Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy

a II. kerületi önkormányzat nem adott ki engedélyt a Margit körút menti fák kivágására. A fák magánterületen voltak, műemlékvédelem alatt álló ingatlanon, így az építési engedélyt tudomásunk szerint a Budapest Főváros Kormányhivatal Budavári Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala adhatta meg.

Hozzáteszi, hogy az építésügyi, és építésfelügyeleti jogkörök önkormányzattól történt elvétele után a tulajdonost és a kivitelezőt csak kérni tudjuk – viszont azt határozottan meg is tettük -, hogy tájékoztassák az önkormányzatot és a lakosságot arról, mikor, milyen munkák elvégzését tervezik, milyen engedélyekkel rendelkeznek, azokat milyen hatóságoktól kapták meg.

A Magyar Madártani Egyesület nemrég arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy elkezdődött a madarak költési időszaka, ezért ilyenkor nem szabad fákat, bokrokat kivágni.

kiemelt kép: olvasónk

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik