Belföld

Nem létező örökségért mérgezte meg a barátnőjét egy jászapáti férfi

Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség egy jászapáti férfival szemben, mert megmérgezte a barátnőjét.

A nő magához szerette volna kötni a férfit, ezért kilenc évvel ezelőtt elhitette vele, hogy nagyobb vagyont örökölt. Még egy valótlan tartalmú végrendeletet is mutatott a férfinak, azért, hogy az elhiggye, hogy valóban létezik az örökség.

A férfinak 2018 decemberében anyagi gondjai adódtak, ezért pénzre lett volna szüksége. A férfi még ekkor sem tudta, hogy nem létezik az örökölt vagyon, ezért az általa hitt örökség megszerzése érdekében elhatározta, hogy megöli a barátnőjét.

A férfi kálium-kloriddal kívánta megmérgezni a párját, amely nagy mennyiségben az emberi szervezetben szívmegállást, és így halált is okozhat.

A férfi egy teáskanálnyi kálium-kloridot két dl-es pohárban összekevert málnaszörppel és vízzel, majd a keveréket lefagyasztotta. Az így elkészült jégkásával másnap megkínálta a nőt, aki azonban a kóstolást követően nem volt hajlandó mindet elfogyasztani, mert a jégkása rossz ízű és maró hatású volt.

A nő szervezetébe jutott anyag, de még az egész pohár jégkásában lévő szer sem okozhatta volna a nő halálát a csekély mértékű tartalma miatt. A férfi akár 20 évig vagy életfogytig tartó börtönt is kaphat minősített emberölés kísérlete miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik