Belföld koronavírus

„Úristen, az is ilyen bőgős lesz?” – távballagással búcsúztak idén a középiskolások

A járvány következtében elmaradtak a ballagások, az iskolák azonban különféle módszerekkel igyekeztek emlékezetessé tenni a végzős diákok utolsó napját. Hol kisfilmmel, hol élő videóval búcsúztak, de arra is akad példa, hogy a ballagásra szánt összeggel a hátrányos helyzetű diákok távoktatását segítik.

A koronavírus-járvány következtében elrendelt iskolabezárás az ország diákjait sokféleképpen érintette, ám az intézkedés legnagyobb vesztesei minden bizonnyal a végzős középiskolások, akiknek a közoktatásban töltött utolsó heteit alaposan felforgatta az elrendelt veszélyhelyzet.

A gimnazisták szerte az országban úgy mentek be iskolájukba március 13-án, hogy fogalmuk sem volt arról: ez lesz az utolsó nap, amit az intézmény falai között tölthetnek. Az azóta eltelt hetekben igyekeztek a távoktatás különböző módszereivel felkészülni az előttük álló megmérettetésre, az érettségire. Csakhogy mindezt nem előzhette meg egy másik meghatározó élmény: a ballagás ugyanis országszerte elmaradt.

A középiskoláknak így mindenhol valamiféle alternatív megoldás után kellett nézniük, hogy a körülményekhez képes méltó emlékkel búcsúztathassák a végzős diákokat. Csütörtökön így egymást érték a virtuális ballagások, videóüzenetek, online beszédek és más különböző innovációk a közösségi médiában.

Technikusok felügyelik a templomi kamerákat a debreceni Református Kollégium Gimnáziumának online közvetített ballagási istentiszteletén a debreceni Református Nagytemplomban 2020. május 1-jén. A koronavírus-járvány miatt a gimnazisták az interneten követhették az élő közvetítést. Az iskola történetében 1944-ben maradt el utoljára a ballagás. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban például a pedagógusok egy úgynevezett „gondolattérképet” készítettek elektronikusan, így búcsúztak a végzősöktől. Molnár László, az iskola igazgatója lapunknak elmondta: az ötletadó az egyik végzős osztály osztályfőnöke volt, kéréséhez pedig többen csatlakoztak az intézmény tantestületéből.

Az igazgató a végzősöknek küldött levelében azt írta:

A tanév helyi rendjében 2020. április 30-án 12 órakor kezdődik az iskolai ballagás. Perceken belül „ünneplőbe öltöztetjük a szívünket”, és egy szép iskolai hagyománnyal lezárjuk azt az időszakot, amely különösen meghatározó jelentőségű a fiatalok életében.

Az iskola szerette volna, hogy a csütörtöki nap ünnep legyen, még akkor is, ha „a sors egy kicsit másképp rendelkezett”, így egy úgynevezett virtuális tarisznyát állítottak össze a ballagó diákoknak.

A budapesti Than Károly Ökoiskolában is fontosnak tartották, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is valami különlegessel, emlékezetessel búcsúzzanak a végzősöktől – mondta Csordás Katalin igazgató a 24.hu-nak. A végzősök egyik osztályfőnökének fejéből pattant ki az ötlet, hogy a ballagó osztályokban tanító tanárok egy videóüzenetben búcsúzzanak el tanítványaiktól, majd ezeket az üzeneteket egy búcsúfilmmé szerkesszék.

Az utolsó tanítási napon szokás szerint az általunk használt digitális platformon osztályfőnöki órákat tartottunk – és ezeken az utolsó órákon láthatták a diákok a kifejezetten számukra készített tanári búcsúüzeneteket. Meglepetés volt

– mesélte az iskola igazgatója.

Ezt megelőzően egyébként az online órákon egy virtuális ballagást tartottak: készítettek a diákoknak egy kisfilmet, aminek segítségével – még ha csak a számítógépen keresztül is –, de még egyszer utoljára betekinthettek az osztálytermeikbe, végigsétálhattak a folyosókon, és elolvashatták az osztályfőnökük nekik címzett üzeneteit a táblákon.

A visszajelzések rendkívül pozitívak voltak – osztályfőnökök egymás után köszönték meg a számukra is meglepetés-ballagást, elmondásuk szerint a gyerekek közül sokan elsírták magukat, meghatódtak, és át tudták élni a ballagás hangulatát

– mondta Csordás Katalin. Hozzátette: a diákok szerint is különleges, megható élmény volt az utolsó iskolában töltött délelőttjük: sikerült valóban emlékezetessé tenni számukra ezt a napot, a videók pedig örök emlékként megmaradnak nekik.

„Idézném az egyik végzős kislányt, aki miután végignézte a virtuális sétát az iskolában, és hallotta, hogy most tanáraik fognak tőlük búcsúzni, a következőket mondta: Úristen, és az is ilyen bőgős lesz?”

A budapesti Gundel Károly Szakképző Iskolában élő Facebook-videóval tartották meg idén a ballagást. Néhány éve az ünnepségeket, fontos iskolai eseményeket egyébként is szokták élőben közvetíteni, így körülbelül két hete az egyik pedagógus felvetette az online ballagás ötletét – mondta az iskolában tanító Kormányos Dorottya.

„Szervezésben és kreativitásban erősek vagyunk”, tette hozzá, így a műsor szerkezeti tartalmát egy online értekezleten az iskola vezetőségével és a diákönkormányzat elnökével rakták össze. A búcsúbeszédeket az otthonukban és az iskolában rögzítették, míg a diákönkormányzat az elmúlt évek képeiből készített összeállítást. A teljes műsor végül félórás lett, egy 11. évfolyamos diák szerkesztette és vágta otthon.

Az iskolában nagy hagyománya van a közösségi segítségnyújtásnak, így a ballagás kapcsán is egy jó ügy mellé álltak: kezdeményezésükre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat létrehozta a „Csokor helyett esélyt” elnevezésű programját, aminek keretében

a ballagási virágokra, lufikra, teremdíszítésre szánt összeget felajánlva az elmaradottabb településeken élő diákok távoktatását segíthetik.

„A Gundel iskolában mindig történik valami”, jegyezte meg a pedagógus, így hozzászoktak, hogy a napi teendőik része a szervezés. A ballagási projekten körülbelül húsz pedagógus és diák dolgozott tíz napon keresztül, természetesen a napi tanítás, adminisztrálás, tanulás, dolgozatírás mellett.

Koronavírus - Még több hír a témában

Az intézményben 11 osztály ballagott, ez 178 tanulót jelent. A műsort az élő közvetítés alatt 440-en nézték, a friss statisztikák szerint pedig már összesen mintegy nyolcezren látták. Az iskolában tanító pedagógus azt mondta:

a visszajelzések alapján a végzőseinket meghatotta, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is megteremtettük nekik az emlékezés lehetőségét.

Kiemelt kép: Balázs Attila /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik