Belföld

Megrontotta a nevelt kislányait, majd áruba bocsátotta az idősebbiket

Három hónappal meghosszabbította a Balassagyarmati Járásbíróság annak a nógrádi férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy áruba bocsátotta a nevelt lányait.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított felajánlotta egy férfinak, hogy pénzért szexuális kapcsolat létesítsen a nevelt lányaival, akiket korábban az élettársa nevelt. 2018-ban több alkalommal is történt ilyen eset – akkor az egyik lány 16 éves, a másik 13 éves volt.

Tavaly tavasszal már egy másik férfinak kínálta föl 15 ezer forintért az idősebb kiskorú lányt, akivel egyébként ő maga is szerelmi viszonyt folytatott. Néhány nappal később a férfi 100 ezer forintra emelte az árat. Rendőri intézkedés akkor indult a gyanúsítottal szemben, amikor a férfi épp át akarta adni a kiskorú lányt az élettársával az egyik pásztói parkolóban.

A férfi már többször volt büntetve vagyon elleni és személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt. A mostani borzalmakat felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje, valamint büntetőeljárások hatálya alatt követte el. Az emberkereskedelemmel gyanúsított férfi tagadja a bűncselekményt. A bíróság bűnismétlés veszélye miatt meghosszabbította a letartóztatását. A bíróság végzésével szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik