Belföld koronavírus

Budapesten is elérhető az autós koronavírusteszt

Érintésmentes, áthajtásos koronavírus tesztelőállomást létesített elsőként a budapesti Groupama Aréna felszíni parkolójában a DriveCell Systems Zrt, közölte a cég szerdán.

Mint írták: a magyar cég által kidolgozott megoldásnak köszönhetően online regisztrációt és visszaigazolást követően, bárki az autójában ülve elvégezheti a nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus tesztet.

A mintavétel az orr- és garat nyálkahártyából történik, az eredményeket pedig akár 24 órán belül megkaphatják a tesztelésen résztvevők.A cég közleményében emlékeztet, hogy Ázsia, Európa és Észak-Amerika több országában alkalmazzák már sikerrel az autós, áthajtásos koronavírus tesztelést, melynek nagy előnye, hogy a vizsgálaton résztvevő személy a mintavétel során végig autója biztonságos környezetében maradhat. Ezt a biztonságos és gyors mintavételi megoldást valósította meg a magyar DriveCell Systems az okos mobilitási megoldásokat fejlesztő Rollet együttműködésével elindítva a Tesztallomas.hu nevű érintésmentes, autós koronavírus tesztelési platformot.

A rendszer a hasonló nemzetközi megoldásoknál is biztonságosabb, hiszen a mintavételre csak előzetes online regisztráció után, időpontra való érkezést követően kerül sor. Így az adatfelvételhez sem szükséges papír alapú dokumentáció használata, a teljes adatkezelés digitálisan történik. Másrészt maga a mintavételi folyamat is rendkívül gyors, mindössze körülbelül 3-5 percet vesz igénybe

– hívta fel a figyelmet Erdős Gergely, a DriveCell Systems Zrt. alapítója.

A fizetés egyelőre a tesztállomás helyszínén, bankkártyával oldható meg, de hamarosan elérhető lesz az online előrefizetési megoldás is. A vizsgálatra kizárólag személygépjárművel, vagy minibusszal érkezhetnek a résztvevők. Egy gépjárműben több, egyháztartásban élő, vizsgálatra érkező személy tartózkodhat, kísérő viszont nem.

A koronavírus járvány elleni védekezésben széleskörű szakértői vélemények szerint nagy szerepet játszik a tesztelés, a fertőzés meglétének laboratóriumi vizsgálata. Magyarországon elsőként a Tesztallomas.hu kínál teljesen érintésmentes autós tesztelési lehetőséget, amely elsősorban a koronavírus-gyanús esetek, betegek kiszűrését célozza. A megoldás magánszemélyek és cégek számára egyaránt elérhető

– fogalmazott Andy Zhang, a Tesztallomas.hu technológiai hátterét biztosító Rollet alapítója.

A Tesztallomas.hu által alkalmazott nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus vizsgálat során a levett orr- és garatnyálkahártya mintákat speciálisan felszerelt laboratóriumban elemzik ki. A teszt alkalmas arra, hogy kimutassa a koronavírus jelenlétét a szervezet hámsejtjeiben, így a módszerrel az aktív fertőzöttség mutatható ki.

A Groupama Aréna felszíni parkolójában kialakított első mintavételi állomás megnyitásának köszönhetően, egyelőre napi 100 személy számára nyílik meg a lehetőség az áthajtásos koronavírus teszt elvégzésére, a teszt alapára pedig 26 900  forint.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Kevin Winter / Getty Images North America / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik