Belföld koronavírus

18 koronavírusos fertőzöttet találtak a Budavári Önkormányzat munkatársai között

A Budavári Önkormányzat összes munkatársának tesztelését megkezdték, közölte V. Naszályi Márta polgármester egy online sajtótájékoztatón. Összesen 360 tesztet végeztek el, és ezek között 18 koronavírusos fertőzést találtak, ami öt százalékos fertőzöttségi arányt jelent az önkormányzat dolgozói között.

Vannak, akik már meggyógyultak, de vannak, akik még fertőznek a tesztek szerint. Minden fertőzöttet hazaküldtek, két hétig otthon kell maradniuk. Vannak olyanok is, akik kapcsolatba kerülhettek kerületi lakókkal, ezeket a lakókat értesítették, és javasolják nekik a szűrést.

V. Naszályi Márta szerint megoszlanak a fertőzöttek, több cégnél is jelen vannak, ezért ezentúl rendszeresen szűrni fogják a munkatársakat. Eleve úgy készültek, hogy ha fertőzött kollégát találnak, akkor valaki át tudja venni a munkakörét. A 18 fertőzött közül senki nem mutat tüneteket, mind jól vannak, mondta a Párbeszéd politikusa.

A 24.hu kérdésére a polgármester elmondta, hogy az önkormányzati képviselők közül a két alpolgármestert és a polgármestert tesztelték, mindannyiuknak negatív lett az eredménye. Az önkormányzat antitest-alapú tesztelést rendelt, összesen háromszor 360 tesztet, hogy a következő három hétben hetente le tudjanak minden önkormányzati dolgozót tesztelni, valamint kétezer további tesztet a jövőre nézve.

Kiemelt kép: MTI /kormany.hu /Árvai Károly

Ajánlott videó

Olvasói sztorik