Belföld

Incze Zsuzsa: se nekem, sem a Csellengőknek nincs köze Kárász Róberthez

Incze Zsuzsa 1994 és 2015 között vezette, és készítette a Csellengők című műsort, amelyben eltűnt gyerekekről és családjukról forgatott riportokat láthattak a tévénézők. (A 21 évnyi munkáról többször beszélt Incze, például ebben az interjúban.)

Szerda reggeli cikkünk nyomán – amelyben Kárász Róbert eltűnt gyerekekkel foglalkozó alapítványa által felhasznált MNB-s támogatásról írtunk, és mutattuk ki, hogy került megbízás az Ezer Lámpás Éjszakájától az ATV műsorvezetőjének saját cégéhez – Incze Zsuzsa, több e tárgyban született könyv szerzője, az alábbi levelet juttatta el hozzánk:

Talán meglepi az olvasót, de nem túlzottan döbbentem meg mindazon, amit Kárász Róbertről és az ő alapítványáról a 24.hu-n olvastam.

Épp elkezdtem megfogalmazni a magam hozzászólását a cikkhez, amikor megjelent a levelezésemben egy Bécsből jövő e-mail Eszter barátnémtól, aki szintén olvasta, mit írtak Kárászról.

„Mondd, kié a Csellengők alapítvány? Te hoztad létre?” – kérdezte.

„Dehogy!” – írtam neki válaszul – „A Csellengők televíziós műsora mögött sohasem állt alapítvány! Huszonegy éven át a közmédia csatornáján ment, s a köztelevízió biztosította a költségvetését. A Csellengőknek semmi köze nem volt Kárászhoz, soha nem volt vele semmiféle munkakapcsolatom!”

Noha nem tartok attól, hogy az olvasók egy kalap alá veszik Kárász Robi alapítványát, és az általam létrehozott Csellengők című műsort, Eszter barátnőm levele meggyőzött arról, hogy itt valami mégiscsak magyarázatra szorul.

Ezért készséggel leírom: se az egykori Csellengőknek, se a műsor szellemiségének, sem nekem soha nem volt, és ma sincs közünk mindahhoz, amit Kárász Róbert az Ezer Lámpás Éjszakája címén művelt.

Incze Zsuzsa

Márciusi cikkünkben pedig arról írtunk, hogy az MNB-től kapott, közel 40 milliós támogatást mi mindenre használta fel Kárász Róbert alapítványa.

Közpénzmilliókból tévéstúdiót rendezett be Kárász Róbert eltűnt gyerekeket kereső alapítványa
Az ATV műsorvezetőjéhez köthető szervezetek 2010 óta százmillió forintot meghaladó közpénzt kaptak. Az elvileg eltűnt gyerekek felkutatását célzó alapítvány egészen meglepő dolgokra költött.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik