Belföld

Érettségi-háború: a PDSZ időt kér a diákoknak

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levelet írt az államtitkárnak.

A PDSZ Országos Választmánya értetlenül áll az előtt, hogy míg minden hivatalos kormányzati forrás azt jósolja, hogy az újtípusú koronavírus-járvány hamarosan a tömeges fertőződés szakaszába lép, a kormány az érettségi megtartásával a korlátozások lazítása mellett döntött.

Ehhez kapcsolódik az államtitkárnak írt nyílt levelük fő üzenete, a kormány rendelete szerint ugyanis április 21-én éjfélig lehet benyújtani az érettségi vizsgajelentkezés módosítására vonatkozó kérelmet, beleértve a jelentkezés törlésének lehetőségét is.

A szakszervezet szerint az idei vizsgákra rendkívüli helyzetben,

aggasztó körülmények között kerül sor, a döntésre adott négy nap, amelybe egy hétvége is beékelődik, rendkívül kevés.

A diákok többsége ráadásul figyeli a hivatalos hirdetményeket, többnyire az őket tanító kollégáktól értesülnekazokról, így nem biztos, hogy ez az információ időben eljut hozzájuk.

A fenti okok miatt kérjük Államtitkár urat, hogy hosszabbítsák meg a módosítás időtartamát! Legkorábbi időpontnak április 27-ét javasoljuk, hiszen ekkor még jut idő az aktuális létszámhoz igazítani a lebonyolítás különféle mozzanatait, és egy héttel az érettségi előtt talán biztosabb információval rendelkeznek a jelöltek arról, hogy a járvány mekkora kockázattal jár.

A PDSZ ennél is jobb, méltányosabb megoldásnak tartaná, ha a jelenlegi körülmények között, akár május 4-én reggel 8 óra 30 percig is bejelenthetnék a vizsgázók, hogy nem kezdik meg az érettségit. Veszélyhelyzetben még ehhez az extrém időponthoz is alkalmazkodnia kellene a szervezőknek.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kérik, hogy a gyermekek és hozzátartozóik biztonságérzete és egészsége védelmében, fontolják meg a PDSZ javaslatát. A szakszervezet visszautasította az EMMI és Maruzsa Zoltán bírálatát, hiszen közös cél a biztonság, az emberi életek védelme. A szaktárca politikai hátsó szándékkal, az államtitkár egy tömeggyilkos szervezethez hasonló működéssel vádolta meg a PDSZ-t, miután a szakszervezet jelezte, a szabadság koordinált kivételéve akarja megakadályozni a májusi érettségit.

 

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik