Belföld koronavírus

Orbán Viktorhoz fordultak az OORI dolgozói a főigazgató leváltása miatt

Nyílt levélben fordultak az Országos Rehabilitációs Intézet (OORI) dolgozói Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Pintér Sándor belügyminiszterhez, miután vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma megszüntette Cserháti Péter főigazgató megbízatását – írja az Index.

Cserhátinak az indoklás szerint azért kellett távoznia, mert az intézet nem teljesítette a Nemzeti Népegészségügyi Központ koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utasításait, amelyeket az operatív törzs is jóváhagyott. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnek április 15-ére biztosítania kellett volna a koronavírussal megfertőződött betegek számára több mint kétszáz ágyat, de április 10-én még egyetlen sem volt erre a célra az intézetben, és április 16-ára sem ígérte az előírt mennyiség tizedét sem a főigazgató, aki a közlemény szerint nem gondoskodott az intézetben ellátott rehabilitációs betegek áthelyezéséről. (Az nem derül ki, hogy hová kellett volna áthelyezni őket a tárca szerint.)

Az OORI orvosai és ápolói hétfőn tüntetést szerveztek az intézet Budakeszin található főépülete elé, amelyen részt vett Cserháti is, aki azt mondta, hogy megrázta az ügy, és megköszönte a kiállást. A főigazgató ezután szakorvosként fog tovább dolgozni a kórházban. A Munkások Újságja által készített videón látható, hogy a volt főigazgató a tüntetésen elérzékenyülve beszélt arról, hogy miután kiderült a menesztése, nagyon sok támogatást kapott. Azt mondta: „Megtapasztaltuk a nagypénteket, de én még soha így nem éltem át a feltámadást.”

Az OORI dolgozói által írt nyílt levelet változtatás nélkül közöljük:

„Tisztelt Miniszterelnök Úr és Belügyminiszter Úr! 

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet dolgozóiként mélységesen megrendülve fogadtuk Kásler Miklós húsvét vasárnapi döntését, mely szerint menesztik intézetünk főigazgatóját, Cserháti Pétert.

Jelen levelünkkel határozottan szeretnénk kifejezni, hogy a fenti döntést megalapozatlannak és teljes mértékben igazságtalannak tartjuk. A menesztés indoklásában leírt állításokat pedig a leghatározottabban visszautasítjuk.

Cserháti Péter vezetésével intézetünk a járvány magyarországi megjelenése óta heroikus küzdelmet folytatott. A járványügyi hatóságokkal folyamatos egyeztetésben és együttműködésben kerestük az egyensúlyt, hogyan folyhatna mozgásszervi rehabilitáció továbbra is Magyarországon és ugyanakkor hogyan segíthetnénk a COVID-19 vírussal megfertőződött betegek ellátását.

Intézetünk vezetése teljes átláthatóságot biztosított számunkra, folyamatosan tájékoztatott minket dolgozókat is az aktuális lépésekről, melyek az érkezett írásbeli utasítások és határozatok, valamint az arra adott reakcióink mentén egyértelműen végig követhetők. Az Operatív Törzs és a Nemzeti Népegészségügyi Központ minisztérium által jóváhagyott ránk szabott utasításait rendre azonnal végrehajtottuk és az intézetben a kért változtatásokat a határidőre elvégeztünk.

Kásler Miklós miniszter úr legutolsó április 7-én kelt levelének, valamint az április 10-én elfogadott ütemtervnek megfelelően 233 ágyat szabadítunk fel 2020 április 15-re. A főépület kiürítése jelenleg is zajlik, az elmúlt egy hétben – munka, pihenő és ünnepnapokon is dolgozva – kialakításra kerültek a betegutak, zónák és a személyzet beosztása.Összegezve eddig is készen álltunk, és most is készen állunk, hogy a hozzánk érkező betegeket fogadjuk és megfelelő szinten ellássuk. 

Azt is láttuk, hogy mind az Operatív Törzs, mind a Nemzeti Népegészségügyi Központ mindent megtesz, hogy a járványt Magyarországon kontroll alatt tartsa és az állampolgárokat megvédje.

Éppen ezért jelen levelünkkel Miniszterelnök Úrhoz, az Operatív Törzshöz és a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz fordulunk, és kérjük, hogy bírálják felül Kásler Miklós döntését, mert az igazságtalan, alaptalan és alapjaiban rendíti meg intézetünk biztonságos működését ezáltal véleményünk szerint veszélyezteti a magyarországi egészségügyi ellátás működését ebben a kritikus helyzetben.

Bízunk Önökben, szakértelmükben és emberségükben, hogy a fentebb felvázolt tények alapján kérésünket megfontolják és mindannyiunk számára a legjobb döntést hozzák.

Köszönettel, 

az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet dolgozói közössége”

Kásler Miklós hétfőn már kinevezte Cserháti utódját: Kovács Gábort, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatóját bízta meg a feladattal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik