Belföld

A kiskocsmák tulajdonosainak bevétel nélkül is adózniuk kell

Nem minden vendéglátósnak segít a kormány gazdasági mentőcsomagja, a kocsmák tulajdonosainak egy részére ugyanis nem vonatkozik az adómentesség. A kisebb presszók és kocsmák katásként számlázó vezetőinek továbbra is fizetniük kell a havi 50 ezer forintot úgy, hogy nincs bevételük, hiszen kényszerűen zárva tartanak.

A kormány két lépcsőben jelentette be, hogy megsegítik a különösen veszélyeztetett ágazatokat, így a turizmust és a vendéglátást, és több mint 80 ezer katást is mentesítenek az adófizetés alól három hónapra.

Lapunkhoz viszont több panasz is eljutott azzal kapcsolatban, hogy a presszót, kisebb kocsmát működtetőknek továbbra is fizetniük kell a kisadózó vállalkozások tételes adóját annak ellenére, hogy a kijárási korlátozás március végi bevezetése után bezártak. 

Olvasóink arról számoltak be, meglepődtek akkor, amikor a könyvelőjük közölte velük fizetési kötelezettségüket.

A csak italt áruló presszók tulajdonosai azért nem mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól, mert nem „egyéb vendéglátás” (TEÁOR 5629), hanem „italszolgáltatás” (TEÁOR 5630) után számláznak, a rendelet hatálya alá viszont csak az előbbi tevékenység tartozik.

Kiemelt kép: Ivándi- Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik