- 10 millió maszk,
- 2,5 millió gyorsteszt,
- 2000-nél is több lélegeztetőgép,
- több százezer védőfelszerelés és kesztyű
érkezik a héten Magyarországra – mondta a parlamentben hétfői, napirend előtti felszólalásában Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy az elmúlt héten 7 repülőgép érkezett Magyarországra a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges eszközökkel, és ezen a héten 20 repülőgépet várnak több száz tonna szállítmánnyal.
A tárcavezető kijelentette: senkit nem hagyunk magára, a Magyarországon élőket megvédjük, a külföldön rekedt magyarokat hazahozzuk, a gazdaságot pedig újraindítjuk. Szijjártó kihangsúlyozta: a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezés sikere nagy mértékben múlik azon, hogy elegendő eszközzel rendelkezünk-e. „Ez nemcsak számunka kérdés”, hanem minden országnak, és „a világ valamennyi országa ma Kína ajtaján kopogtat, illetve dörömböl”.
Arról is beszélt, hogy „a modern kor legnagyobb magyar repatriálási akciója zajlik”, a légi közlekedésben életbe léptetett rendkívül szigorú korlátozások miatt több ezer magyar rekedt külföldön. Eddig 5583 magyar állampolgárnak segítettek hazatérni a világ különböző pontjairól, és további 2026 magyar állampolgár hazahozatalán dolgoznak – közölte.
A külügyminiszter elmondta: az Egyesült Államokban és Kanadában 477 magyar rekedt, kedden két repülőgépet küldenek értük. Latin-Amerikában és a karibi térségben 243 magyar vár a hazatérésre, az ő ügyükön is dolgoznak, és mivel az EU koordinációja elkésett, most a közép-európai országokkal működnek együtt.
Kitért rá: Indiából Lengyelországgal közösen oldják meg a magyarok hazahozatalát, és Kazahsztánból is több mint 200 magyart hoznak haza, ők az energetikai szektorban dolgoznak ott. A cél, hogy minden önhibáján kívül külföldön rekedt magyart hazasegítsenek.
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a gazdaság újraindítása érdekében meg kell védeni azt a pozíciót, hogy Magyarország a legvonzóbb beruházási célpont Közép-Európában, továbbá meg kell védeni a magyar vállalatoknak azt a pozícióját is, amelyet az elmúlt években építettek ki azzal, hogy az egész világon versenyképes termékeket és szolgáltatásokat állítanak elő. Ezért az EU előírásainak megengedőbbé válásával az exportértékláncokban és a nagyvállalatoknak beszállító magyar cégeknek új támogatási és hitellehetőségeket léptetnek életbe a közeljövőben
Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán