Belföld

Egyetlen ütéssel kopnyacsonttörést, agyzúzódást okozott haragosának egy kamasz

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az ellen a tini ellen, aki egyetlen ütéssel koponyatörést okozott haragosának a tavalyi győri majálison.

A vádirati tényállás szerint az akkor tizenhét éves fiú aznap már telefonon összeszólalkozott a későbbi áldozatával, és veréssel fenyegették egymást. Mikor a majálison találkoztak, akkor társaságaiktól félrevonultak és tovább folytatták a vitatkozást.

Ennek során a kamaszfiú verekedni akart a vitapartnerével, aki viszont közölte, hogy nem fog vele verekedni, ezért el is fordult tőle, hogy visszamenjen a társaságához. Ezt kihasználva azonban a fiú úgy tarkón ütötte, hogy elesett és beverte a fejét, majd a földön fekve remegni kezdett. A fiú  ezt látva elsietett a helyszínről, a sérültet pedig kórházba vitték az ismerősei.

A sértettnek a baloldali halántéka tájékán elmozdulás nélküli koponyacsonttörése keletkezett, a törés pedig agyzúzódást eredményezett. Az agyzúzódás közvetetten életveszélyes állapotnak felel meg. A majálison balhézó fiú fiú akár nyolc év börtönt is kaphat életveszélyt okozó testi sértés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik