Belföld koronavírus

A határokat már lezárták, de az uszodák még nyitva tartanak

A Császár-Komjádi Béla Sportuszodában délután 52-en úsztak, de a margitszigeti uszoda is nyitva van még.

Orbán Viktor hétfőn bejelentette, hogy további szigorú intézkedéseket vezetnek be annak érdekében, hogy megállítsák a koronavírus terjedését. A határokat lezárják, minden rendezvényt betiltanak, az éttermeknek pedig naponta 15 órakor le kell húzniuk a rolót.

A gyógyfürdők már korábban bezártak, de az uszodák nagy része még mindig fogadja a vendégeket. Miközben a kormány, a Magyar Orvosi Kamara és számos szervezet is azt kommunikálja, hogy az emberek inkább maradjanak otthon, ne menjenek olyan helyre, ahol sokan vannak,

a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában ma 13 óra körül 52-en voltak.

Sokkal többen egyébként már nem is lehetnek, mert információnk szerint a 100 fős befogadóképességet nemrég 80 főre csökkentették.

Az uszodai vizek klórozása során használt klór mennyisége tehát elég ahhoz, hogy az esetleg vízbe kerülő koronavírust elpusztítsa – ez a szöveg több fürdő oldalán is olvasható volt korábban, a Wellness Hotel Gyula oldalán például még mindig megtalálható, de a Széchenyi Fürdő weblapján már nem elérhető ez a tájékoztatás.

Megkerestük Dr. Falus Ferenc korábbi tiszti főorvost, akit arról kérdeztünk, hogy a klór valóban elpusztítja-e a koronavírust. Falus szerint már régen nem ez a lényeg, hanem az, hogy az emberek csak halaszthatatlan esetekben mozduljanak ki otthonról.

Nem csak a Császár-Komjádi Béla uszoda tart még nyitva, a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodából is azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem tudják meddig, de egyelőre még fogadják a sportolni vágyókat. A Tüske Csarnok is nyitva van hétfőn, ahogy az Erzsébetligeti uszoda is, itt viszont ma délután csak páran voltak.

Lehet jönni úszni, külön sávba

– kaptuk a tájékoztatást.

Telefonon kerestük a Komjádi és a Hajós fenntartóját a Nemzeti Sportközpontokat, de telefonon nem válaszoltak arra a kérdésünkre, meddig lesznek még nyitva ezek az uszodák. Azt kérték, hogy írásban küldjük el kérdéseinket, ezt megtettük, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Vannak olyan uszodák is, melyek inkább a bezárás mellett döntöttek. A III. Kerületi TVE tegnap jelentette be, hogy

tekintettel a kialakult járványügyi vészhelyzetre, hétfőtől bizonytalan ideig a nálunk sportoló 500 gyermek, a bérlők és a lakosság számára is bezárja kapuit.

Hasonlóan döntött a Halassy Olivér Városi Uszoda vezetősége is, az uszoda így bizonytalan időre Káposztásmegyeren is leállt.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik