A kormány nem hajlandó elárulni, hogy hány külföldi állampolgár dolgozik az országban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) még a 2018-as számokat sem közölte – kérdésünkre adott válaszuk szerint azért, mert az „adatgyűjtés zajlik” –, az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium pedig közérdekű adatigénylésünkre sem adta ki az információkat. Meglehet, az áll a háttérben, hogy a máskülönben migránsellenes propagandát folytató Orbán-kormánynak kellemetlen a távoli vendégmunkások számának drasztikus emelkedése.
Hatalmas növekedés
Némi támpontot adhatnak az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság statisztikái, csakhogy nemzetiségek szerinti bontást ők sem közölnek, így nem derül ki, hogy mennyien jönnek Magyarországra dolgozni távolabbi országokból.
Azt viszont tudjuk az NFSZ legutóbbi – 2017-es –, a külföldi munkavállalókról szóló jelentéséből, hogy arányaiban „jelentősen visszaesett a szomszédos országokból beáramló munkaerő, és nagy mértékben nőtt a harmadik országbeli állampolgárok száma a munkaerőpiacon”.
Szembeötlő a brutális növekedés, viszont ez az ábra még nem mutatja az elmúlt időszak megugrását, ugyanis 2017-ben a kormány könnyített a külföldi munkavállalók alkalmazásán: a környező országokból már nem kell tartózkodási engedélyt kérni, elég, ha a foglalkoztató bejelenti a munkavállalót. Ennek hatására tovább nőtt a külföldi munkaerő beáramlása, főleg az Ukrajnából, kisebb mértékben pedig a Szerbiából érkezők miatt.
Az illetékes minisztérium pedig „bizonyos hiányszakmák esetében engedélyezi a szerb és ukrán állampolgárok hazai foglalkoztatását munkaerőpiaci vizsgálat nélkül is” – áll az idézett jelentésben.
A külföldiek foglalkoztatása mint fenyítési technika
Ha nem tetszik, el lehet menni, hozunk száz ukránt
– idézi egy kelet-magyarországi multinál dolgozó munkás a munkáltató hozzáállását egy 2018-ban publikált kutatás szerint. Arról pedig nemrég írtunk a tervezett ózdi gyárbezárás apropóján, hogy mit jelent a munkahely elvesztése ebben a régióban.
A feldolgozóiparra (ezen belül is az elektronikai és az autóiparra) vonatkozó kutatást jegyző Meszmann T. Tibor is úgy fogalmaz nekünk, hogy „sajnos munkavállalói oldalról a külföldiek foglalkoztatását egyrészt egy munkaadói fenyítési technikaként alkalmazták az elmúlt években”. De hozzáteszi: a dolgozók, illetve érdekképviseleteik sem tárták fel eddig, „hogy a külföldiek foglalkoztatása helyi és iparági szinten mit jelent vagy jelenthet a bérek és a munkafeltételek szempontjából, milyen alkalmazkodást követel, ugyanakkor nem csak veszélyt jelent, hanem akár még win-win szituációk is lehetségesek”.
Szerinte ugyan önmagában nem jelentős a külföldről történő munkaerő-kölcsönzés bérhatása, de azért lehet beszélni helyi szintű bérlenyomásról. Ami viszont világos tendencia, hogy a kölcsönzés miatt romlanak a munkafeltételek.
Túlórázni a magyar is hajlandó éjjel-nappal, hogy többet keressen, de akinek nincs más dolga, az meg pláne, mert különben megüti a guta a munkásszálláson, ahol nem lehet megmaradni
– mondja Berki Erzsébet, aki szintén közgazdászként foglalkozik a témával. És bár a rabszolgatörvényt nemigen alkalmazzák, sok helyen a törvényileg engedélyezett óraszám felett túlóráztatják a kölcsönzött munkásokat. Megtehetik ezt azért is, mert az ellenőrzési rendszer romokban hever Magyarországon.
A túlóráztatás mellett a rosszabb munkakörülményeket és a munkavédelmi előírások áthágását is sok cég megengedi magának. „Ha nem tetszik, el lehet menni”, ismételgetik, vagy egyszerűen elküldik a panaszkodó kölcsönzött munkaerőt, ugyanis őket alig védi bármilyen munkavállalói jog.
Összefoglalva: a bérek nyomás alatt vannak, a munkafeltételek romlanak, így számos cégnél egyre kevésbé lesz vonzó munkát vállalni. A vállalkozások erre úgy reagálnak, hogy bevonnak olyanokat is a munkapiacukra, akiket korábban kizártak.
Akkora a baj, hogy már a cigányokat is simán felveszik
– mondta egyszer egy Borsod megyei járműipari cég gyárában dolgozó műszakvezető. De a cégek munkapiacának megnyitása látszik azon is, hogy nőket is egyre nagyobb arányban foglalkoztatnak, legújabban pedig a kölcsönzött külföldi munkaerő lett a multik megoldása.
Minden szívás a melósé
Présbe rakják a melósokat. Minden szívás a munkavállalóé, miközben minden előny a kölcsönzőé, valamint a megbízóé
– állítja Berki Erzsébet, aki szerint „visszaélésszerűen alkalmazzák Magyarországon a munkaerő-kölcsönzés intézményét”.
A munkaerő-kölcsönzést a Munka törvénykönyvének 2001-es módosítása tette lehetővé az első Orbán-kormány idején, de előtte is létezett, csak illegálisan. Sokáig dinamikusan nőtt a kölcsönzött munkaerő száma, a 2008-as válság után aztán volt egy komoly visszaesés, majd 2017-re már minden korábbinál több munkavállalót közvetítettek ki a munkaerő-kölcsönzők.
A kölcsönzőket először maguk az érintett cégek hozták lére, hogy megoldják saját munkaerő-problémájukat, de a későbbiekben kiszervezték ezt a tevékenységet a már kizárólag ezzel foglalkozó cégeknek, így jött létre ez a speciális HR-ágazat.
„Magyarországon a munkaerő-kölcsönzés bevált nem csak mint rugalmas atipikus foglalkoztatási forma, de mint szolgáltatási iparág is. Bár elsőre érzékenyen érintette, a 2008-as válság csak rögzítette és megerősítette a rugalmas foglalkoztatást kölcsönzés formájában” – fogalmaz Meszmann T. Tibor, aki felhívja a figyelmet az egyik lehetséges veszélyre is.
Úgy tűnhet, hogy a kölcsönzés szinte sikersztori, de ennek egy strukturális árnyoldala is van: ha ismét, és nagyobb válság lesz, véget érhet a fénykorszak, ami jelentheti azt is, hogy csak a legnagyobb kölcsönzők, az alkalmazkodásra, átállásra képesek maradnak majd talpon.
Ez pedig végül a munkavállalókon csattan, mert – mint ahogy Meszmann T. Tibor magyarázza – Magyarország a kevésbé szabályozott, úgynevezett liberális munkaerőpiaci modellt követi, ami az Egyesült Királyságra és az USA-ra jellemzőbb, mint a kontinentális európai országok zömére. A fő különbség, hogy a munkapiac szabályozása érdemben nem, vagy csak alig történik intézményesített formában, szervezett szakszervezeti, illetve munkaadói érdekvédelmi bevonással.
„A kölcsönzés egyenlőtlenül tompítja egy válság hatásait, segítségével különösen a domináns, nagy kölcsönvevő cégek hárítják el a költségeket. A kisebbek, a kevésbé tőkésített iparágak már kevésbé járnak jól. Viszont a válság költségeit egyértelműen a munkavállalókra, szélesebben pedig a társadalomra háríthatja” – mondja Meszmann T., kiemelve példának, hogy a 2012-es Munka törvénykönyve eleve csökkentette a végkielégítés mértékét, ha pedig mindez kölcsönzőkön keresztül történik, az elbocsátott kölcsönzött munkások még kevesebbet látnak a társadalmi biztonsági hálóból.
A leírtakat támasztja alá, hogy a közelgő válságra reagálva sok feldolgozó-ipari cég számol létszámcsökkentéssel. A kirúgások pedig első körben a legkönnyebben elküldhető kölcsönzött munkaerőt sújtják.
Az a bizonytalanság, amit a rendszer belevitt a munkavállalók életébe, szerintem tűrhetetlen
– értékeli a helyzetet Berki Erzsébet. Szerinte az az egyik legnagyobb baj, hogy a munkaerő-kölcsönzés intézményét már rég nem arra használják a cégek, „amire ténylegesen való” – azaz, hogy az átmeneti problémáikat megoldják vele –, hanem arra, hogy tömegével szerezzenek kiszolgáltatott munkavállalókat.
A rendszerváltás sara?
A közgazdász szerint ezt a rossz beidegződést, amelybe már a munkavállalók is belefásultak, a kilencvenes évekből örököltük:
A rendszerváltáskor kimúlt szocialista nagyipar romjain ügyeskedő magyar vállalkozók utolsó gondja volt, hogy elolvassák a Munka törvénykönyvét, hogy szabályosan foglalkoztassák az embereket. Aztán az összeszerelő üzemet fenntartó külföldiek is rájöttek, hogy ez jó nekik. Ez a hozzáállás alapozta meg azt, ami most zajlik.
Már húsz-harminc évvel ezelőtt is az volt a jellemző, hogy „a külföldiek a rendszerváltás után a legintenzívebb, legrosszabban fizetett szektorokban pótoltak hézagokat, tipikusan olyan szezonális ágazatokban, mint amilyenek a mezőgazdaság vagy az építőipar” – hívja fel a figyelmet Meszmann T. Tibor, de szerinte „nem biztos, hogy önmagában szerencsés a kölcsönzés, különösen a kölcsönzött külföldiek társítása a rendszerváltással”. A munkaerő-kölcsönzési gyakorlat – kifejezetten a külföldről történő – egy többváltozós egyenlet eredménye.
Hátsó ajtós bevándorlás
„Míg 2010-ben a magánháztartásban élő munkavállalási korúak (15–64 évesek) még 6 millió 736 ezren voltak, számuk 2017-re 6 millió 415 ezerre majd 2018-ra újabb 46 ezerrel 6 millió 369 ezerre csökkent” – írják a 2018-as Munkaerőpiaci tükör szerzői. A részben a kedvezőtlen demográfiai folyamatokból, részben a munkaerő elvándorlásából következő fogyás jelentős munkaerő-kínálati deficithez vezetett.
2018-ban éves átlagban a statisztikai jelentések szerint már közel 84 ezer „többlet” munkavállalóra lett volna igényük a munkáltatóknak.
„A kormány a munkaerőhiányt nem vendégmunkásokkal kívánja orvosolni, hanem a magyar emberek foglalkoztatását és képzését tekinti elsődleges feladatának. A magyar munkaerőpiacot kvóta védi, amit a hazai vállalkozások nem használtak ki 2014 és 2019 között egyetlen évben sem. Harmadik országbeli állampolgárok csak akkor foglalkoztathatóak Magyarországon, ha az adott pozícióra sem magyar, sem pedig szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, elsősorban uniós állampolgárt nem tud közvetíteni a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat” – ezzel a szöveggel tagadta meg a cikk elején említett adatigénylésünket a minisztérium.
A kínzó munkaerőhiány, valamint a munkavállalási célból kiadott tartózkodási engedélyek hatalmas növekedése viszont arra enged következtetni, hogy okkal titkolózik a bevándorlást hangosan ellenző kabinet. Hiába hivatkoznak arra, hogy „a munkaerőhiányt nem vendégmunkásokkal kívánják orvosolni”, a kiadott tartózkodási engedélyek száma, és a külföldi munkaerő alkalmazását megkönnyítő intézkedések arra engednek következtetni, hogy mégis ez történik, ráadásul még ez sem hozott átütő sikert, hiszen 80 ezernél több álláshely betöltetlen.
Képzetlen tömegek
A betöltendő álláshelyek magas száma ellenére a munkaerő-kínálat még 2018-ban is érdemben meghaladta a keresletet.
A kölcsönzés nem megoldás erre, mert szakképzetlen munkást mindig lehet találni. Ha lenne munkapolitikája a kormánynak, megtalálná, kiképezné azokat az embereket az állam, akikre az a 80 ezer munkahely vár
– mondja Berki Erzsébet, amit alátámasztani látszik az NFSZ munkaerő-kölcsönzésről készített jelentése.
A kölcsönzőkön keresztül dolgozó magyarok 45 százaléka legfeljebb nyolc általánost végzett, 98,8 százalékuk fizikai foglalkozású volt. Meszmann T. Tibor nem reprezentatív kutatásaira hivatkozva azt mondja, hogy a külföldről kölcsönzöttek magasabb képzettségűek, de a szaktudásukat sokszor nem ismerik el Magyarországon, és ők is jórészt azokban a munkakörökben kötnek ki, ahol a kölcsönzött magyarok.
A magyar kölcsönzött munkaerő 77,8 százaléka a következő két foglalkozási főcsoportba tartozik:
- az összes kölcsönzött munkavállaló 49,3 százaléka a szakképzettséget nem igénylő,
- 28,5 százaléka pedig a gépkezelők, összeszerelők, járművezetők főcsoportba sorolható.
A munkaerő-kölcsönzés elsősorban a több száz fős cégek körében összpontosul, a kis és közepes vállalkozásoknál a költségigények miatt kevésbé népszerű a kölcsönzés, így nehezebben is találnak munkaerőt.
Szintén jellemző adat, hogy a kölcsönzött magyar munkaerő körülbelül mindössze 10 százalékát vette állományba az őket foglalkoztató cég. Azaz a cégeket kevéssé érdekelte a nagy fluktuáció, a terepkutatásokból pedig az látszik, az is kevéssé számít, hogy magyar vagy máshonnan érkező szakképzetlen munkaerőt alkalmaznak. Ennek ellenére gyülekeznek a sötét felhők a magyar gazdaság egén.
Vége az olcsó munkaerő korszakának, de mi jön utána?
Magyarországon véget ért az „olcsó és korlátlan” munkaerő-kínálat korszaka – jelentették tavaly a közgazdász-vándorgyűlésen. „Annyit lehet talán csak hozzátenni, hogy véget ér vagy érhet sok más EU-tagországban is hamarosan” – mondja Meszmann T. Tibor.
Hogy ez miért baljós? Azért, mert a relatíve alacsony magyar bérek és a rendelkezésre álló munkaerő minősége miatt hosszú ideje vonzó telephelyválasztási alternatíva a külföldi befektetők számára Magyarország. Különösen úgy, hogy befektetéseiket a kormány vissza nem térítendő támogatással közvetlenül, infrastrukturális fejlesztésekkel pedig közvetetten támogatja. Ám a hazai tartalékok kimerülése, és a határon túli munkaerő-utánpótlás szűkössége egyre inkább gátat szab a munkahelyek kínálatát bővítő beruházásoknak – foglalták össze röviden a Munkaerőpiaci tükörben.
Ha a külföldi utánpótlást leszűkítjük a szomszédos országokéra, ahonnan a külföldről érkező dolgozók többsége jön, akkor az ottani demográfiai mutatókat szem előtt tartva, a munkaerőforrás szinte kiapadt, vagy hamarosan kiapad. Ráadásul Magyarország talán a régióbeli országokkal még versenyezni tud, de Németországgal már biztosan nem
– kommentálja a munkaerő szűkösségét Meszmann T. Tibor. Ezt kiegészítve érdemes visszaidézni azt, hogy már 2017-ben is a harmadik országból érkező munkavállalók száma növekedett arányaiban gyorsabban.
Ráadásul a magyarországi bér az ukránhoz képest például magas, Magyarország mégis kevésbé vonzó, mint Csehország vagy Lengyelország, ahol nemcsak az elérhető kereset magasabb, de a nyelvi nehézségekkel is könnyebb megbirkózni. A távolabbi országokból származó munkavállalók pedig szintén a magasabb bérek felé mennek, Indonéziából, Nepálból, Mongóliából vagy más hasonló helyről nézve nehéz elképzelni, hogy fontos lenne egy munkavállalónak, hogy épp Magyarországra érkezzen egy toborzócégen keresztül.
Ezeknek a távoli országoknak a munkaerő-kínálata ugyan nem szűkös, ám az nagy kérdés, vajon a magyar kormány hajlandó-e engedélyezni a cégeknek, hogy ezekről a munkaerőpiacokról töltsék fel az üres munkahelyeket, ha már a környező államokból is inkább azokba az országokba mennek a vendégmunkások, ahol magasabbak a fizetések.
A jövő kérdése, hogy a Magyarországon is növekvő élőmunka-költségre mit lépnek a befektetők. Automatizáció és robotizáció? Termelőkapacitások áthelyezése más országokba? Ezek a legvalószínűbb lehetőségek, és egyik sem jó hír a nyitott magyar gazdaságban dolgozó szakképzetlen munkavállalóknak.
A közgazdászok szerint a globális értékláncban kellene felfelé mozdulnia a magyar gazdaságnak, ugyanis az olyan kulcságazatokban, mint például a járműgyártás, a legalacsonyabb hozzáadott értékű tevékenységek folynak Magyarországon, ezzel pedig beleragadhatunk a közepes jövedelem csapdájába, ami a mostani munkaerőpiaci és foglalkoztatáspolitikai helyzet kialakulásához vezetett.
Amennyiben az ellátási láncban jobb pozícióra törekszünk, az több tudást igényel. A több tudáshoz pedig a jobb és hatékonyabb oktatási-képzési rendszeren át vezet az út.
Kiemelt kép: Kummer János / 24.hu
