Belföld

Megszüntetné az évi 10 percet dolgozó bizottságot a Kutyapárt elnöke

Felszámolná a vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottságot a hegyvidéki önkormányzatban  Kovács Gergely, a Kutyapárt helyi képviselője – írja az azonnali.hu.

Kovács szerint probléma, hogy idén nagyjából tíz percet üléseztek, amiből szerinte két perc volt az érdemi munka, a többiben arról beszélgettek, hogy eltölthet-e egy hetet a képviselőknél, hogy felmérhesse értékesebb vagyontárgyaikat. A négy hegyvidéki vagyonnyilatkozat-ellenőrző havi 80 ezret kap, míg az elnök ennek a dupláját, 160 ezer forintot, a bizottság viszont csak évente egyszer ülésezik.  Magyarán a rendes tagok összesen 960 ezer forintot kapnak ezért a munkáért.

Kovács az Azonnali megkeresésére elmondta: ő a bizottsági elnöki tisztségért járó tizenkétszer 160 ezer forintos (azaz 1 920 000 forintos) éves fizetést felveszi, viszont olyanoknak fogja adni, akik valóban tesznek valamit az átláthatóságért, például az Átlátszónak vagy a K-Monitornak. Emellett pedig a bizottság elnökeként legfontosabb feladatának a bizottság megszüntetését tartja. Az évi nettó tíz percet dolgozó bizottság ugyanis évente 5,76 millió forintjába kerül a hegyvidékieknek, egy négyéves ciklus alatt ez az összeg már 23 millió 40 ezer forint – írja az azonnali.hu.

Megváltoztunk, ez már nem csak egy viccpárt
Ellenzékről, parlamentről és az önképükről is beszélgettünk a Magyar Kétfarkú Kutya Párt két legismertebb arcával, Ferencváros alpolgármesterével, Döme Zsuzsával és a hegyvidéki önkormányzat képviselőjével, a párt vezetőjével, Kovács Gergellyel, akik történetesen egy párt alkotnak.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik