Már az előkészületi ülésen jogerős ítéletet hozott a Pécsi Járásbíróság annak a buszsofőrnek az ügyében, aki nem nyújtott segítséget az őt fenyegető embernek, miután áthajtott a lábán.
A sofőr egy helyi járatú autóbusszal közlekedett Pécsett, Szabolcsfaluban a buszforduló irányába. V. G. a buszfordulóban nem engedte felszállni a buszra az erősen ittas állapotban lévő utast, majd összeszólalkoztak. A buszsofőr rendőri segítséget kért a diszpécsertől, melyet hallva az utas leszállt a buszról, átment az autóbusz bal oldalára és a járművezető oldalán ököllel beleütött egyet az elhúzható ablaküvegbe.
A buszsofőr ezután elindult a járművel a Komlói út irányába. A hőzöngő utas azonban – mikor a jármű a Mecsekszabolcsi templom és a buszforduló közötti részen közlekedett kb. 10-15 km/h sebességgel – nekifutott a busz bal oldalának és ököllel ismét beleütött egyet a járművezető melletti ablakba. A járműről azonban visszavágódott, s az autóbusz átment bal lábfején, majd hanyatt esett. Ezt követően felkelt és az öklét mutatta a járművezető felé, aki a járművel nem állt meg, hanem tovább haladt a következő megálló felé.
Az utas súlyos sérüléseket szenvedett, két hónap alatt épült fel. A buszsofőrt azért ítélték el, mert nem nyújtott segítséget a baleset során megsérült utasnak, és nem értesítette a rendőrséget annak ellenére, hogy észlelte a sértett elesését. V. G.-t segítségnyújtás elmulasztásának vétségében találta bűnösnek a bíróság, ezért őt 1 évre próbára bocsátotta. Az ítélet jogerős.