Helybenhagyta az Országos Roma Önkormányzat elnökére első fokon kiszabott büntetést a Debreceni Ítélőtábla. Ez azt jelenti, hogy Balogh János jogerősen is egy év – két évre felfüggesztett – börtönt kapott vesztegetés miatt.
Balogh egy titokban rögzített hangfelvétel miatt került a vádlottak padjára. Ezen az hallható, hogy fiktív kampányrendezvényeket akar lepapíroztatni egy vállalkozóval, akinek pénzt ajánl cserébe. A 2018-as országgyűlési választás előtt a Magyar Nemzet által közzétett felvételen Balogh a többi közt azt mondta:
nyilván több településen kellene csinálnunk kampányt papíron. Papíron. Nem kell megcsinálni semmit.
A bíróság által megállapított – a vádirattal lényegében egyező – tényállás szerint az ORÖ a 2018-as országgyűlési választásokat megelőzően az állami költségvetésből 81 millió forint kampánycélú támogatást kapott. A vádlott 2018. március 24-én Ibrányban találkozott egy rendezvényszervezéssel foglalkozó társaság egyik munkatársával, akitől azt kérdezte, hogy a cég az ORÖ részére megszervezne-e egy rendezvényt, melynek költségéről számlát kellene kiállítani. Amikor a férfi érdeklődött a rendezvény időpontjáról, Balogh Jánost azt mondta, hogy a rendezvényt nem tartják meg.
Balogh már az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. A bíróság a vádirati tényállás megalapozottságát és a bűnösség kérdését nem vizsgálta, csak a büntetés kiszabásának szempontjait vette figyelembe.