Belföld

Kedden szavaznak a rabok kártérítéséről

Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben – írja az MTI. A képviselők kedden szavazhatnak a kormány azon javaslatáról, amely azonnali hatállyal felfüggesztené a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik.

Börtönkártérítések: kész a határozat, amivel saját törvényével megy szembe a kormány
A kormány által emlegetett „börtönbizniszt” – ha létezik ilyen – éppen az Orbán-kormány tette lehetővé. 

A parlament kedden reggel 9 órakor a kommunista diktatúrák áldozataira történő emlékezéssel kezdi munkáját. A Ház ekkor szavaz a kormány börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélésekkel szembeni javaslatáról.

Az igazságügyi miniszter a javaslat általános vitájában elmondta, a kabinet célja, hogy megállítsa a “börtönbizniszt”, amely mára többmilliárdos iparággá vált. Varga Judit közölte, a börtönviszonyok miatti kártalanítások azonnali felfüggesztését követően a nemzeti konzultáció eredménye alapján olyan új szabályozást alkotnak, amely megszünteti az eddigi igazságtalan gyakorlatot, és elsődlegesen az áldozatok, a sértettek és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe.

A határozathozatalok után nyolc javaslat általános vitáját folytatják le. Egyebek mellett terítékre kerül a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiók védelmére irányuló európai polgári kezdeményezését támogató határozati javaslat is, amelyet egyszerre jegyeznek kormánypárti, jobbikos, MSZP-s és LMP-s képviselők.

Az Országgyűlés ülése március 2-án, hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

(MTI)

Kiemelt kép: Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik