Belföld

Pusztulni kezdett egy park a Balaton mellett, mert gázolajat engedtek rá

Környezetkárosítás miatt feljelentést tett Zamárdi polgármestere, miután gázolajat öntött Zamárdi egyik parkjában több tucat fa tövébe egy ismeretlen – írja az MTI.

Csákovics Gyula (független) polgármester az MTI-nek elmondta: szakértővel is bevizsgáltatták az Újszülöttek ligetének nevezett, mintegy 400 négyzetméteres, a Balatonhoz közeli területet, a szakember a talajmintákból a kőolajszármazékok megengedett határértékének harmincnégyszeresét mutatta ki. A polgármester beszámolt arról is, hogy öt évvel ezelőtt már előfordult hasonló eset az akkor még csak pár éve kialakított Újszülöttek ligetében, ahová minden zamárdi újszülöttnek ültetnek egy-egy fát.

Ismét szándékosan megmérgezték a fáinkat, vélhetően azért, hogy megnőve ne zavarják majd a kilátást

– mondta Csákovics Gyula. Hozzátette, újra kicserélik a talajt, pótolják a gyerekek fáit, és bekamerázzák a területet.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI megkeresésére közölte, hogy a Siófoki Rendőrkapitányság környezetkárosítás miatt indított az ügyben eljárást.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik