Belföld

Rendőrség: Nem lőfegyverrel lőttek rá a DK irodájára

A DK szóvivőjének közlése szerint szerdán egy ismeretlen rálőtt a Demokratikus Koalíció újbudai irodájára. A rendőrség szerint a helyszínen talált mintegy két centiméter átmérőjű fémgolyókat vélhetően nem tűzfegyverből lőtték ki – hangzott el az ellenzéki párt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Budapesti Rendőr-főpkapitányság később arról tájékoztatott, csapágygolyókat találtak, garázdaság miatt indítottak eljárást az ügyben.

Rálőttek a DK újbudai irodájára
Fémgolyókat találtak a helyszínen.

Barkóczi Balázs azt mondta, hogy a támadás során az irodán több lyuk keletkezett, az épület ablaka is betört. Az irodában az eset idején senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt.

Úgy értékelt, a tettes kifejezetten a DK-t akarta megtámadni. Az iroda kívülről a Demokratikus Koalíció logójával és arculati elemeivel van lefóliázva – jelezte. Barkóczi Balázs közölte, hogy a párt feljelentést tesz az ügyben. A szóvivő úgy fogalmazott: „ide vezet a végtelen uszítás és a kormányzati gyűlöletpolitika”. Felszólította a Fideszt és a kormányt, hogy hagyjon fel az uszítással és a gyűlöletpolitikával, „mielőtt ennél nagyobb baj történik”.

Bakai-Nagy Zita, a DK újbudai alpolgármestere elmondta, hogy a helyszínelő rendőrök szerint egy olyan fegyverrel követhették el a támadást, amely nem minősül lőfegyvernek, de alkalmas lehet súlyos sérülés okozására vagy akár emberélet kioltására is. A hátramaradt golyókat a helyszínelők úgy vitték el, hogy alkalmas legyen DNS-vizsgálat elvégzésére is, így a DK bízik abban, hogy ez meg is megtörténik – tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hogy az irodának otthont adó utca elején egy térfigyelő kamera is van, ezért annak felvételeit a rendőrség elemezni tudja. A Budapesti Rendőr-főpkapitányság csütörtök délután a rendőrség honlapján közölte: a helyszíni szemle során a Kaptárkő utcai irodában két, egyenként 0,8 centiméter átmérőjű csapágygolyót találtak, amelyeket nem lőfegyverből lőttek ki. A csapágygolyókat a rendőrök lefoglalták, és szakértői vizsgálatra küldték.

A BRFK XI. kerületi rendőrkapitánysága garázdaság vétsége miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Más témában feltett kérdésre Barkóczi Balázs azt felelte, hogy a DK formálisan és szervezetten nem vesz részt a gyöngyöspatai romák mellett szervezett február 23-i tüntetésen, de a párt egyes tagjai fontosnak érezhetik, hogy megjelenjenek a demonstráción.

A DK támogatja Pedagógusok Szakszervezetének az új Nemzeti alaptanterv ellen indított tiltakozását – válaszolta egy újabb felvetésre a szóvivő. Hozzátette, a DK szerint az új alaptanterv sem tartalmilag, sem formailag nem helyes. Megjegyezte, valószínűleg a világon nem volt olyan ország, amelyik kihagyta volna az alaptantervének első változatából az egyetlen Nobel-díjas íróját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik