Belföld

Évek óta nem nőttek úgy az árak, mint most

4,7 százalékkal voltak magasabbak az árak átlagosan idén januárban, mint egy évvel korábban.

Ez nemcsak hogy az elemzői várakozásoknál is magasabb inflációs adat, de évekre visszamenőleg sem láttunk hasonlóan magas számot.

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az élelmiszerek ára 6,9 százalékkal nőtt, ezen belül

  • a sertéshúsé 27,6,
  • a párizsi, kolbászé 17,4,
  • az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 10,8,
  • a cukoré 8,4,
  • a házon kívüli étkezésé 7,2 százalékkal lett magasabb.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,4, ezen belül a dohányáruké 11,3 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatásokért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,3 százalékkal nőtt.

A járműüzemanyagok 13,5 százalékkal drágultak.

Az infláció már túl van azon a toleranciasávon (3 százalék plusz mínusz 1 százalék), amelyet a Magyar Nemzeti Bank meghatározott magának. A forint pedig amúgy is gyenge, szerdán soha nem látott szintre gyengült a hazai valuta, az euróval szembeni árfolyam 340,4 forintig esett, és csütörtök reggel is 340 fölött volt az árfolyam.

„A mai inflációs adat azt mutatja, hogy a belső árnyomás is kifejezetten magas Magyarországon. Összességében az látszik, hogy a gyors béremelkedés, az erős belső kereslet és a forint árfolyamának mélyrepülése nagymértékben begyűrűzött az árakba, miközben az MNB ultra laza monetáris politikával igyekszik támogatni a gazdaság növekedését” – értékeli az adatokat a Portfolio.hu.

Kiemelt kép: Budaörs, 2017. május 5. Speciális bevásárlókocsi segítségével vásárol be egy kétgyermekes édesanya az Auchan Esélyegyenlőségi Világnap sajtótájékoztatója után az Auchan budaörsi áruházában 2017. május 5-én. Az eseményen bemutattak két speciális bevásárlókocsit, amelyek a kisgyermekes családoknak és mozgássérülteknek nyújt segítséget, illetve egy elektromos bevásárlómopedet, amelyből az áruházlánc egyet-egyet üzembe helyez országszerte. MTI Fotó: Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik