Belföld

Kokaint fogyasztott a Fradi volt futballistájával karambolozó taxisofőr

Kokaint mutatott ki az elvégzett gyorsteszt annak a taxisofőrnek a szervezetében, aki kedd este karambolozott Halgas Tiborral, a Fradi korábbi magyar bajnok futballistájával – tudta meg a 24.hu. Azt majd csak a későbbi végleges szakértői vélemény fogja tudni megállapítani, hogy pontosan mikor fogyasztotta a taxis a drogot.

Halgas autója a Ferihegyi úton ütközött egy szabálytalanul előző taxival. A frontális karambolban Halgas Tibor Mazdája a szalagkorlát külső részén az oldalára borult. A tűzoltók drótkötelek segítségével stabilizálták a felborult kocsit, majd feszítővágók segítségével kiemelték a roncsból a focistát, de már nem lehetett megmenteni az életét. A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsította meg a vétkes sofőrt.

Megtudtuk, hogy a jogosítvány nélkül vezető taxis elismerte a balesetért való felelősségét a folytatólagos kihallgatása során. Az ügyészség pedig csütörtök dél körül már bűnügyi felügyeletet is indítványozott vele szemben. Ez a régi házi őrizetnek felel meg: azaz az ügyészség arra tett indítványt, hogy az őrizetben lévő sofőr ne hagyhassa el a lakhelyét és nyomkövetőt kelljen viselnie.

Ha a végleges szakértői vélemény megerősíti a mostani gyorsteszt eredményét, akkor akár le is tartóztathatják az őrizetben lévő taxist.

Fotó: FKI

Beismerő vallomást tett a Fradi volt focistájával karambolozó taxisofőr
Bűnügyi felügyeletet indítványozott az ügyészség a Halgas Tiborral balesetező férfival szemben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.