Belföld

Beismerő vallomást tett a Fradi volt focistájával karambolozó taxisofőr

Beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során az a jogosítvány nélkül vezető taxisofőr, aki kedd este karambolozott Halgas Tiborral, a Fradi korábbi magyar bajnok futballistájával. A 24.hu megtudta, hogy az őrizetben lévő férfi elismerte a balesetért való felelősségét a folytatólagos kihallgatása során.

Halgas autója a Ferihegyi úton ütközött egy szabálytalanul előző taxival. A frontális karambolban Halgas Tibor Mazdája a szalagkorlát külső részén az oldalára borult. A tűzoltók drótkötelek segítségével stabilizálták a felborult kocsit, majd feszítővágók segítségével kiemelték a roncsból a focistát, de már nem lehetett megmenteni az életét.

A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsította meg a vétkes sofőrt. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség nem sokkal ezelőtt bűnügyi felügyeletet indítványozott a gyanúsítottal szemben. Ez a régi házi őrizetnek felel meg: azaz az ügyészség arra tett indítványt, hogy az őrizetben lévő sofőr ne hagyhassa el a lakhelyét és nyomkövetőt kelljen viselnie.

A kényszerintézkedésről várhatóan holnap dönt majd az ügyben eljáró nyomozási bíró.

Gyanúsítottként hallgatták ki a Fradi volt focistájával karambolozó taxisofőrt – videó a tragédia helyszínéről
Halgas Tibor 38 évet élt. Halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják a másik sofőrt.
Olvasói sztorik