Belföld

10 millió forintot loptak el egy parkoló autóból a II. kerületben

A II. kerületi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy pénzintézetnél figyeltek ki egy férfit, majd loptak el tőle 10 millió forintot, írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy férfi 2020. január 7-én délelőtt Budapesten, egy III. kerületi bankban pénzt vett fel. A férfi ezután leparkolt a II. kerületi Frankel Leó utcában és egy borítékban az autó ülése alá rejtette a pénzt. Miután visszament autójához, látta, hogy az ablaküvegét betörték és elvitték a borítékot, melyben közel 10 millió forint volt. A férfi ezt követően tett bejelentést a rendőrségen.

A nyomozók a bevezetett nyomozási cselekmények és kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, akik kifigyelték, hogy a sértett nagyobb összegű pénzt vesz fel, majd a banktól követték. A férfi miután leparkolt, az autót feltörték és ellopták a milliókat tartalmazó borítékot.

A rendőrök a három budapesti férfit, a 39 éves K. Zsoltot, a 45 éves K. Miklóst, valamint az 52 éves Sz. Vasziliszt 2020. február 3-án lakcímükön elfogták, majd a kutatás során megtalálták a pénznek egy részét is, amit lefoglaltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói K. Zsoltot, K. Miklóst és Sz. Vasziliszt lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik