Belföld

Tusk nem lát lehetőséget a Fidesz visszafogadására

Határozatlan ideig felfüggesztve marad a Fidesz tagsága az Európai Néppártban (EPP), mivel nincs elmozdulás, látható változás, elégséges előrelépés a Fidesz politikájában arra vonatkozóan, hogy meg akarna felelni az olyan demokratikus normáknak, mint a jogállamisági elvek vagy a véleménynyilvánítási szabadság tiszteletben tartása – jelentette ki Donald Tusk, a pártcsalád elnöke Brüsszelben hétfőn.

2021-ig biztosan marad a Fidesz a Néppártban
A felfüggesztés azonban folytatódik.

Tusk az EPP politikai gyűlését követően leszögezte: elnöksége ideje alatt nem lát lehetőséget a Fidesz teljes jogú visszafogadására, ameddig nem lesz változás a felsorolt aggályokat illetően.

Az esetleges visszafogadás nem megbeszélések vagy egyeztetések kérdése. Nem a közös értékekről szóló kompromisszumok árán érhető el, az csakis a Fidesz politikájának megváltozásától függ

– húzta alá a lengyel néppárti politikus.

Elmondta, vannak olyanok az EPP-ben, akik szorosabb kapcsolatot ápolnak Orbán Viktor miniszterelnökkel, véleménye szerint azonban a velük való találkozások nem fognak változást eredményezni a Fidesz politikájában.

Újságírói kérdésre válaszolva Tusk hozzátette, a pártcsaládnak nincsen ellenvetése Orbán Viktor keddi római látogatásával kapcsolatban, ugyanakkor szimbolikusnak nevezte, hogy a magyar kormányfő az EPP politikai gyűlésének idején „nacionalista találkozón vesz részt szélsőjobboldali politikai pártokkal.

Kiemelt kép: Michal Fludra / NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik