Belföld

2021-ig biztosan marad a Fidesz a Néppártban

Határozatlan időre marad a Fidesz európai néppárti felfüggesztése, jövőre pedig külön kongresszust tartanak a témáról – döntött az Európai Néppárt választmánya, amit a hvg.hu írt meg egy finn EPP-s képviselő tweetje alapján.

 

Aura Salla, a finn Nemzeti Koalíció pártjának elnöke azt írta: bár a finnek a Fidesz kizárását szerették volna elérni, a küldöttek többsége a felfüggesztés meghosszabbítása mellé állt.

A portál azt is írja, hogy a Fidesz sorsáról szóló kongresszus hivatalosan nem így lesz meghirdetve, hanem a „Néppárt alapértékeinek meghatározásáról” döntenek majd ott. Német lapok korábban arról cikkeztek, hogy az EPP egy magatartási kódexet állítana össze, amit a későbbiekben minden tagpártnak be kell majd tartania.

A felfüggesztés meghosszabbítása lényegében azt jelenti, hogy a Fidesz EP-képviselői továbbra is beülhetnek a frakcióba, de fontos tisztségeket nem vállalhatnak. Orbán Viktor azonban nem vehet részt a választmányokon és a kongresszusokon, így volt ez ma is.

A Fidesz kizárása 2018 őszén merült fel először, az EPP azóta nem tud mit kezdeni Orbán Viktor pártjával. A magyar miniszterelnök idén fogalmazott már úgy is, hogy centiméterekre volt a Fidesz a szakítástól, és Donald Tusk EPP-elnök is kritikus Orbánnal, azonban mint a mai döntés is mutatja, az EPP-ben a többség még mindig nem határozta el magát amellett, hogy a Fideszt ki kellene rakni a pártcsaládból.

Kiemelt kép: Virginia Mayo / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik