Belföld

Tétlenül nézte végig a kamionos Nagykanizsán, ahogy meghal a társa

Segítségnyújtás elmulasztása miatt emeltek vádat egy ukrán kamionsofőr ellen, mert tavaly ősszel a földön hagyta az éjszaka a kamionból kizuhant társát, aki reggelre meghalt - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Jánky Judit felidézte, hogy a 38 éves ukrán sofőr tavaly október 10-én érkezett Nagykanizsára, hogy lámpatesteket szállítson Oroszországba, de aznap a járművét nem tudták megpakolni, ezért megkezdte a négynapos pihenőjét. Másnap érkezett ugyanide az általa jól ismert, szintén ukrán kollégája, aki ugyancsak várakozni kényszerült.

A két férfi az elsőként érkezett sofőr járművének vezetőfülkéjében megvacsorázott, majd egészen éjfélig együtt italoztak, míg lerészegedve el nem aludtak. Hajnali kettő óra körül az egyébként súlyos szívbeteg sértett rosszul lett, az ajtót kinyitva megpróbált lemászni a fülkéből, de közben elvesztette az eszméletét.

Az ajtónyitásra a másik férfi is felriadt, de hiába szólongatta a mellette összegörnyedve ülő társát, az nem ébredt fel. A kamionból kiszállva kinyitotta neki az ajtót, hogy friss levegőt engedjen be, az eszméletlen férfi azonban kizuhant a magas fülkéből és arccal az aszfaltnak csapódott.

A mozdulatlanul fekvő sértett a közvetetten életveszélyes sérülései ellenére ekkor még életben volt, társa azonban magára hagyta és visszaült a kamionba aludni. Rövid időn belül azonban többször mégis kiszállt, odalépett a láthatóan sérült, mozdulatlan társához, de sem az ott parkoló többi kollégájától, sem a telephely biztonsági őrétől nem kért segítséget, a mentőket sem hívta.A sérült férfi reggelre meghalt, holttestét a kamion mellett a telep biztonsági őre fedezte fel.

A történtek óta magyarországi bűnügyi felügyelet alatt álló férfival szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat, fogházbüntetés kiszabását indítványozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik