Belföld

Öt éve nem hajtott be annyi bírságot a MÁV, mint tavaly

Tavaly a bliccelő utasok által befizetett követelésbehajtásból származó befolyt bevétel meghaladta a 103 millió forintot, amire az elmúlt öt évben nem volt példa – közölte kedden a MÁV-START.

Hozzátették, több, ötéves rekord is megdőlt 2019-ben. Míg 2017-ben összesen 63 millió forint folyt be utólagosan a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, 2018-ban ez a szám 46 százalékos növekedéssel 93 millió forintra emelkedett, 2019-ben pedig további 10 százalékkal több, 103 millió forint lett az éves bevétel, amire az elmúlt öt évben nem volt példa. 2017-ben és 2018-ban is 35-35 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki a jegyvizsgálók bliccelés vagy egyéb vasúti szabálysértés miatt, 2019-ben pedig 30 ezer alkalommal szabtak ki bírságot 313,1 millió forint értékben.

A vasúttársaság 2019-ben összesen 794 egy összegű és 2334 részletfizetésre irányuló fizetési megállapodást kötött, valamint 33,8 ezer felszólítást küldtek ki levélkampány keretében.

A közleményben kitértek egy meghatározott esetre is. Mint írták, elmúlt időszakban a sajtó sokat foglalkozott azzal a hírrel, mely szerint egy rendszeresen bliccelő férfit, akit a Nagykátai Járásbíróság első fokon folytatólagos csalás miatt börtönbüntetésre ítélt, a Budapest Környéki Törvényszék felmentett a büntetés alól, a bliccelésről pedig kimondta, hogy az nem bűncselekmény.

A MÁV-START megjegyezte, hogy a bliccelés soha nem volt bűncselekmény, a nagykátai bíróság ítéletéhez egyedi és rendkívüli körülmények vezettek. Azonban a büntetőjogi tényállástól függetlenül, a vasúti büntetések a követelésbehajtás, illetve a polgári jog eszközeivel továbbra is érvényesíthetők, melyet a követelésbehajtási eredmények mindennél jobban bizonyítanak. Az ítélet a vasúttársaság számára emiatt érdeksérelmet nem okoz – olvasható a közleményben.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik