Belföld

Kubatov titkos találkozón szólt Borkainak, hogy vannak róla szexvideók

Kubatov Gábor a gyirmóti Aranyhal étterembe beszélt meg titkos találkozót Borkai Zsolttal 2018 őszén, a mindössze 3-4 perces találkozón a Fidesz pártigazgatója a győri polgármester tudomására hozta, hogy van egy videó, amin ő és városszerte ismert barátai láthatók, amint egy hajón szexelnek, írja az Index.

Kubatov azt is elmondta, hogy az önkormányzati választási kampányban valószínűleg előkerül majd a felvétel, de ez sem Borkai politikai karrierjére, sem a Fideszre nem jelent veszélyt.

A katamaránra elvittek egy székesfehérvári ikerpárt is, de nekik senki nem mondta, hogy tilos mobilozni, amit az Index szerint Borka a rendőrségen másfél évvel később tett tanúvallomásában már hibának nevezett.

Hogy a lányokat ki bízta meg a felvételek készítésével, a rendőrség feladata kideríteni, de a a gyanú szerint a győri F. Gábor és a felesége. F. korábban egy családi elszámolási vita miatt neheztelhetett Rákosfalvy Zoltánra.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

2018 júniusában Póczik József nagy nehezen utolérte Borkai Zsoltot, majd találkoztak is, és bemutatott neki néhány fényképet, melyek a pünkösdi hajóút során készültek. Borkai ekkor szembesült vele, hogy bajban van. Aztán bepánikolt, amikor Kubatov nem sokkal később elmondta neki, videók is vannak.

2019 tavaszára már Kósa Lajos és Kocsis Máté is tudott az ügyről, de Borkai a rendőröknek arról beszélt, hogy Orbán Viktor is tudott az egészről.

A miniszterelnök azzal nyugtatta őt, ha az önkormányzati választási kampányban nyilvánosságra kerül a téma, akkor azt a jobboldali médiában blokkolni fogják.

A választási kampány előtti időszakban Rákosfalvyék kapcsolatba tudtak kerülni egy Busa gúnynéven emlegetett diósdi férfival, J. Zoltánnal, akinél bizonyosan ott volt a felvétel, és aki azt állította nekik, hogy a nála lévő anyag az eredeti. Busa tizenkétmillió forintot kért a felvételért. Rákosfalvy engedett a zsarolásnak, de kétmillió forintot lealkudott, így a diósdi férfi végül tízmillió forintot kapott.

Ezt a hajóút résztvevői dobták össze, mindenki 1,6 millió forintot fizetett. Ezt le is papírozták, ami arra utal, hogy azt hitték, ő az egyedüli birtokosa az anyagnak.

Amikor a videó végül mégis nyilvánosságra került, Borkai a tanúvallomása szerint örült, hogy a családját egyáltalán össze tudja tartani.

A Fideszen belül a Borkai-ügy egyik vesztese végső soron maga Kubatov lehet. Az Index úgy tudja,  hogy miután Orbán Viktor javaslatára Dézsi Csaba lett a Fidesz polgármesterjelöltje, Kubatov és az emberei is veszítettek a tekintélyéből.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik