Belföld

Surján László sajátosan indokolta, mi volt a baj az M1 Karácsony-interjújával

Mint megírtuk, egészen rendkívüli „interjút” készített Karácsony Gergellyel az M1, az adás után még Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár is vállalhatatlannak minősítette a más vendégeivel koránt sem ennyire harcias műsorvezető, Mészáros Kata teljesítményét.

Ehhez a Twitteren közzétett véleményhez szólt hozzá Surján László, a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselője, aki bár nem látta a műsort, az írott beszámolók alapján azonban ő is kritikával élt.

Az Antall-kormány népjóléti minisztere és volt KDNP-elnök azonban nem amiatt emelt szót, mert a riporter viselkedése nem felelt meg a közszolgálati média és úgy általában az újságírás alapvető követelményeinek, nem is azért, mert szembement a sajtótörvény és a közszolgálati kódex előírásaival, vagy egyszerűen azzal a józan belátással, hogy a megválasztott főpolgármester, ha már behívták a tévébe, esetleg elmondhassa álláspontját a budapestieket érintő releváns kérdésekről, hanem mert

ha a miniszterelnök megadja a választott vezetőnek járó tiszteletet Karácsonynak, akkor a köztévének is meg kell adnia.

Jó ezt is tudni.

 

Kép: Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik