Belföld

Letartóztatás vár a 25 éves egyetemistát összeverő, megerőszakoló szomáliai férfira

Letartóztatását indítványozta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség annak a 30 éves szomáliai férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy 25 éves egyetemista lányt a bulinegyedben.

A lány a barátnője sikeres államvizsgáját ünnepelte az egyik szórakozóhelyen, ahol megismerkedtek két férfivel. Hajnalban a két lány a szórakozóhelyről külön indult haza és a 25 éves nőnek az alkalmi ismerőse felajánlotta, hogy elkíséri. A férfi a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta a lányt azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigarettát. Ezt meg is tette.

A szomáliai férfi a parkban közeledni próbált az egyetemista lányhoz, aki azonban ezt visszautasította. A férfi ekkor a földre húzta, többször megütötte, majd megerőszakolta a lányt. A nő sikoltozására egy amerikai férfi figyelt fel, aki a segítségére sietett, de a szomáliai férfi a lányt védeni próbáló amerikai férfira is rátámadt, többször megütötte, megrúgta, majd a dulakodás után elfutott a helyszínről.

A lány és a segítségére siető férfi könnyű testi sérüléseket szenvedett, a bántalmazás azonban alkalmas volt arra, hogy súlyos sérüléseik keletkezzenek. A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a kerületi ügyészség indítványt tett a támadó letartóztatására. Ennek elrendelésére várhatóan pénteken sor is kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik