Belföld

18 millióért kutatta ki a fideszes politikus cége, hogy a parkokban pihenünk

Tüttő Kata szerint ennyit nem ért a kutatás, de a szerződést a Főkert új felügyelőbizottsága vizsgálja felül.

A főpolgármester-helyettes a Klubrádióban azt mondta, a budaörsi Fidesz korábbi elnökének, Nagy Sándor Andrásnak a cége nem 6, hanem valójában 18 millió forintért mérte fel, miért járnak parkokba a budapestiek. Tüttő Kata közölte, állítólag azért lett ennyi, mert különböző parkokban mérték fel a helyzetet. Erre jutottak.

A parklátogatások céljaként a kimagasló többség (84 százalék) a sétálást, pihenést jelölte meg, a következő leggyakrabban említett látogatási cél a másokkal való találkozás és a rendezvényre járás (23-23 százalék). A parklátogatók 12 százaléka sportolni jár a parkokba. Futnak (64 százalék), kerékpároznak (39 százalék), labdajátékokat játszanak (13 százalék) és tornáznak (12 százalék). A leginkább futásra használt park (7 százalék) a Feneketlen-tó, míg kerékpározásra a Szent István park (51 százalék) és a Hajógyári-sziget (50 százalék). Érdekes, hogy jógázni leginkább a Vérmezőn (28 százalék) és a Városmajorban szoktak.

A többi között ez áll a tanulmány összefoglalójában. Tüttő Kata a személyi következményekre, jogi lépésekre vonatkozó kérdésre azt felelte, ész nélkül nem jelentenek fel senkit, a Főkert Zrt. új felügyelőbizottsága vizsgálja felül a szerződést. Szerinte az eredmények a szerződéssel és az összeggel sincsenek arányban, de ez a magánvéleménye.

Azt kérte, a felügyelőbizottság vizsgálja felül az összes számlát, szerződést, és azt, miért pont egy budaörsi cég vizsgálta a fővárosi parkhasználati szokásokat. Mint mondta, lehetne erről értelmes kérdéseket is feltenni, például, hogy mi hiányzik egy parkból, mit szeretnének az emberek, de a szerződés nem erről szólt.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik