A 67-es főút felújításának nagy attrakciója az a májusban átadott szakasz, amelyen az autósok a Republic 67-es út című számát tudják megszólaltatni, ha végigmennek a sáv szélén elhelyezett speciális útburkolaton.
A sofőrök előszeretettel szórakoztatják is magukat a zenélő úttal, alig pár száz méterre fekvő Mernye lakói azonban nem olyan lelkesek, őket az RTL Klub híradója szerint már meglehetősen zavarja az állítólag az egész településen hallatszó hanghatás.
„Förtelmes, szörnyű, különösen mikor két-három autó egyszerre megy rajta” – mondta egy helyi lakos.
A csatorna érdeklődésére a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. közölte, a zenélő szakasz kialakítása előtt hét lehetséges helyszínt vizsgáltak, egyebek mellett olyat kerestek, ahol a zajterhelés a jogszabályoknak megfelelő, és a legkevésbé zavarja a környezetet, hivatalos panasz pedig eddig nem érkezett hozzájuk. Ha lesz ilyen bejelntés, akkor majd döntenek a további intézkedésekről.