Belföld

Karácsonyi képeslapokon üzentek hajléktalanok az alkotmánybíróknak

Több hajlétakalan karácsonyi képeslapokon üzent az alkotmánybíróknak az őket diszkrimináló törvény miatt – írja az atv.hu. A tévé tudósítása szerint többen arról írtak, megmutatnánk a hajléktalan-ellátást azoknak a bíráknak, akik úgy döntöttek, a hajléktalanság büntetése nem alkotmányellenes.

Az Alkotmánybíróság a nyáron hozta meg határozatát, amely szerint a hajléktalan emberek kriminalizálása és börtönbe zárása nem ütközik az Alaptörvénybe. Így fogalmaztak az indoklásban:

Az Alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga, ez az állapot nem az emberi méltósághoz való jog része

A hajléktalanok az ünnepek miatt fordultak most a bírákhoz. Az ATV idéz több képeslapra írt szöveget is. A Sulyok Tamás elnöknek címzetten például az áll: „Tisztelt Elnök úr! Megjártam a hajléktalanság minden fokát, nekem elhiheti, hogy az emberek nem azért élnek az utcán, mert nem akarnak együttműködni.” Balsai Istvánt arra fiygelmeztették, a hajléktalanság élethelyzet, amit a döntéshozóknak kellene megoldani. A feladók egyelőre nem kaptak választ.

A képeslapokat elsősorban azoknak a bíróknak címezték, akik a törvény nyári felülvizsgálatakor a jogszabály mellett szavaztak, kimondva, hogy az utcán élés büntethető. Az akcióban a TASZ és a Helsinki Bizottság mellett az Utcajogász Egyesület segítette a hajléktalanokat.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik