Belföld

Lecsapott az ÁSZ a Petőfi Irodalmi Múzeumra

Nem tekinthető a kultúrharc részének, hogy az Állami Számvevőszék a most lezárt vizsgálatában számos szabálytalanságot állapított meg a Petőfi Irodalmi Múzeum gazdálkodásban. A vizsgálat ugyanis a 2015 és 2017 közötti időszak működését érintette, amikor még nem a furcsa körülmények között eltávolított Prőhle Gergely – a jelenlegi főigazgató, Demeter Szilárd közvetlen elődje – irányította az intézményt.

Nem volt szabályszerű a Petőfi Irodalmi Múzeum gazdálkodása 2015 és 2017 között – ezt állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a most lezárult vizsgálatában, amelynek részleteit hétfőn közölték a távirati irodával.

Az ÁSZ közleményében az áll, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum belső kontrollrendszere, pénzügyi- és vagyongazdálkodása az ellenőrzött időszakban „nem biztosította a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és a nemzeti vagyon védelmét. A korrupciós kockázatokkal szembeni védelmet nem alakították ki.”

A múzeum mérleg szerinti vagyona 2015-ben több mint 2,4 milliárd, 2017-ben több mint 2,8 milliárd forint volt, négy évvel ezelőtt 123 munkatársat alkalmazott, 2017-ben pedig már 189-et.

Az ÁSZ szerint a múzeum pénzügyi gazdálkodása azért nem volt szabályszerű, mert a bevételi és a kiadási előirányzatok felhasználása során nem tartotta be a jogszabályi előírásokat. A gazdálkodási jogkörgyakorlás nem volt szabályszerű az ellenőrzött időszakban, aminek következtében nem volt biztosított, hogy a közpénzek felhasználására a közfeladat ellátása érdekében került sor. A múzeum a vagyonhasznosításból származó bevételek kezelésekor, valamint a kiadási előirányzatok felhasználása során nem tartotta be az átlátható szervezetekkel való szerződéskötésre vonatkozó jogszabályi előírásokat. A múzeum az éves költségvetési maradvány megállapítása tekintetében nem a jogszabályi előírások szerint járt el – tették hozzá.

Fotó: Fülöp Dániel / 24.hu

Az ellenőrzés megállapításai alapján az Állami Számvevőszék a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának – ezt a posztot 2019 januárjától Demeter Szilárd tölti be – 16 javaslatot fogalmazott meg, ezekre az érintettnek 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie – olvasható az MTI által kiadott közleményben.

Kultúrharc: Prőhlét kigolyózták a PIM-ből, Habsburg-alapítvánnyal vigasztalódhat
A Magyar Idők támadása buktatta ki Petőfi Irodalmi Múzeumból, most fel lesz adva a lecke a kormánylapnak.

Az ÁSZ által most vizsgált időszak egyébként nem Demeter közvetlen elődjének, a kultúrharc következtében eltávolított Prőhle Gergelynek a főigazgatói időszakára, hanem annál korábbra esik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik