Belföld

Letartóztatták a szír férfit, aki kirabolt egy nőt az Andrássy úton

A bíróság letartóztatásba helyezte azt a 25 éves szír férfit, aki szombaton rabolt ki egy nőt a fővárosi Andrássy úton - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.

Az M1-nek Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőt helyettesítő főügyésze elmondta: az ügyészség a szökés és elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezte a férfi letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint elkövetett bűncselekmény, a rablás kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény. Továbbá a férfi magyarországi tartózkodásának céljáról sincs részletes adat – közölte.

Az M1 Híradójában azt mondták: a bíróság hétfőn mintegy négyórás meghallgatást követően rendelte el a férfi letartóztatását. A nyomozásba a Terrorelhárítási Központ is bekapcsolódott. Azt vizsgálják, hogy A.S.-nek korábban volt-e köze a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez, illetve kikkel állt kapcsolatban mióta 2015-ben Európába jött.Az M1 úgy tudja a férfi 2015-ben jött Európába, Németországban menekültstátuszt kapott.

Korábban a rendőrség azt közölte: szombat délután az Andrássy úton egy nő parkolt az autójával, amikor a szír férfi kinyitotta az ajtót, majd megrúgta a sofőrt és beszállt mellé.

A férfi először angolul, majd arabul kiabálni kezdett a nővel, aki megpróbált elszaladni és segítséget kérni, de a támadó utána futott, visszarántotta és többször arcon ütötte. A nő segítségére siető járókelőt a gyanúsított szintén megütötte – ismertették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik