Belföld

A nyugdíjas klubokban máris karácsony van

A nyugdíjas klubokban máris karácsony van

Rengeteg idős ember magányosan tölti az ünnepeket is, pedig sokszor csak pár méterre vannak egy-egy nyugdíjas klubtól, ahol lehetőségük lenne legalább egy kis ideig társaságban lenni. Fővárosi klubok ünnepségein néztünk körül.

Karácsonyi készülődés a Szent Imre Idősek Klubjában. A klub tagjai aktívan részt vettek az előkészületekben, ők készítették az ajtó- és ablakdíszeket, ajándékokat csomagoltak és a fát is együtt díszítették fel.

A karácsonyi köszöntésre megtelt a klubterem, de még így is családias hangulatban ünnepeltek. Búcsúztak az óévtől és januárig egymástól is a tagok.

Főzőshow a József Attila lakótelep közösségi házában Ferencvárosban. Bartal Sándor séf ünnepi ételeket készített a ferencvárosi nyugdíjasoknak.

Karácsonyi ünnepség az Újbudai Polgármesteri Hivatalban. A hivatalos köszöntőbeszédek és a koncert után természetesen senki sem maradt apró önkormányzati ajándék nélkül.

Az albertfalvi időseket a Vadrózsák Néptáncegyüttes Cavinton névre keresztelt, szintén 60 fölöttiekből álló senior csoportja köszöntötte egy előadással a helyi kultúrházban, amit állófogadás követett.

Ünnepi műsor az újpalotai  Nyugdíjasházban, ahol állandó bentlakó idősek élnek csak. A 47 lakó karácsonyát a Csomópont Tehetségkutató Egyesület és a Micimackó óvoda Bagoly csoportja műsorával igyekeztek szebbé tenni. A lakók többsége az ünnepeket is az otthonban tölti.

Képek: Ivándi-Szabó Balázs

Olvasói sztorik