Belföld

A Népstadionban zsidózták le Vitray Tamást

Interjút adott a Magyar Narancsnak Vitray Tamás, amelyben többek között a kéretlenül megkapott zsidó sorsról beszélt. Azt mondta, hogy korábban nem, de az újságírói pályafutása vége felé érték atrocitások a származása miatt, egy ilyen esetet el is mesélt.

a Népstadionban, egy Honvéd–Fradi-meccs szünetében, amikor a szurkolók a közvetítőállásunk alatt vonultak át a másik kapu mögé, az egyik, zászlóba burkolt, tizenéves kölyök megállt, elég közel hozzám, és azt mondta, „te geci zsidó”. Élő mikrofonnal voltam, Faragó Richard bármikor visszaadhatta a szót, így nem reagálhattam. De a kollégáim sem reagáltak, amiért később a gyártásvezető bocsánatot kért.

Hozzátette: nem haragudott meg, hiszen a gyerek nyilván otthonról hozta, csak nagyon elege volt.

Mint ahogy Auschwitzban sem rendültem meg, csak mérhetetlen undort éreztem.

A válófélben lévő tévés azt mondta, hogy sosem volt zsidó identitása, ez nem érdekelte, neki hite van.

A mostani időkből vannak névtelen leveleim: az a vétkem, amit nem én választottam.

A teljes interjút a Magyar Narancs szerdán megjelenő számában lehet majd olvasni.

Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula

Ajánlott videó

Olvasói sztorik