Belföld

Simonka György vitte el a betlehemi lángot egy battonyai templomba

A költségvetési csalással vádolt fideszes képviselő, Simonka György vitte el a betlehemi lángot vasárnap a battonyai Szentháromság katolikus templomba – vette észre a 444. A helyi önkormányzat azt írta:

Immár tizedik alkalommal hozták Dél-Békésbe a betlehemi lángot, amely a szeretet és a béke üzenetét hordozza. Ezt a lángot adta át Simonka György országgyűlési képviselő úr a Szentháromság katolikus templomban összegyűlt résztvevőknek a Bajnai István kanonok úr által celebrált misét követően.

Simonka még a szószékre is felment beszédet mondani, a résztvevők pedig a politikus és a pusztaottlakai képviselő-testület jóvoltából ajándék mécsest is kaphattak.

A fideszes képviselő büntetőpere januárban kezdődik a Fővárosi Törvényszéken. Simonka a harmadrendű vádlott, míg a feleségének, Simonkáné Gábor Mariannának ötödrendű, az unokahúgának, Tóth Renátának pedig hatodrendű vádlottként költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt kell felelnie a bíróságon.

A betlehemi Születés templomában égő láng a béke szimbóluma lett egy osztrák cserkészcsapat ötlete alapján. Egy gyerek minden évben Bécsből Jeruzsálembe megy, hogy a Jézus jászolának helyén álló örökmécsesből lángot vegyen, amelyet aztán visszaérkezése után átadnak a világ különböző nemzeteit képviselőknek – írja a 444.

Simonka kenőpénzt adott a NAV-eljárás leállításáért, és a felszámolót is lefizette a vád szerint
Húszmillió forintot az Astoriánál adtak át. De a fideszes országgyűlési képviselő nem a megfelelő embert fizette le, így nem sikerült megfékezni az adóhatóság eljárását.

Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik