Belföld

Nem mondja meg a NAV, hogy megbüntette-e a Nemzeti Kukaholdingot

A NAV az adótitokra vonatkozó törvényi rendelkezésekre hivatkozva nem ad információt arról, megbírságolta-e a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt.-t, amiért az rendszeresen megsérti az adózás rendjéről szóló törvényt.

Az állami kukaholding rövid fennállása alatt egyszer sem tudta a határidőt betartva leadni az előző üzleti évre vonatkozó beszámolóját. A törvényi rendelkezések szerint az összes magyarországi vállalkozás számára kötelező május 31-ig közzé tenni a mérlegadatokat.

Az NHKV az idén saját korábbi késési rekordját is megdöntötte. Tavaly hat hónap után, december 5-én adták le a 2017-es mérleget. A 2018-as gazdálkodási adatok azonban 2019. december 17-én reggel még nem voltak fenn a beszámolókat közzétevő kormányzati portálon.

A Mager Andrea tárca nélküli miniszter felügyelete alá tartozó NHKV egyébként nem csak a határidőkkel küzd. A tavalyi fél éves csúszás után kirúgták a menedzsment jelentős részét, mert kiderült, hogy katasztrofálisan áll a cég.

A 2017-es mérleg hivatalosan „csak” 3,6 milliárd veszteséget mutatott, de a dokumentum részleteiből kiderült, hogy a gyakorlatban ennek az összegnek több mint a tízszerese hiányozhatott a kasszából. A kukaholding ugyanis nem tudott behajtani 43,5 milliárd forintnyi számlát, ezért ez a tétel csak elvileg szerepelhetett a bevételek között.

A számviteli törvény 153. paragrafusa kimondja, hogy a beszámolót letétbe kell helyezni és közzé kell tenni. 60 napos késés esetén már egymillió forintos bírság is kiszabható, de a komolyabb törvénysértések esetében ennél jóval szigorúbb szankciókkal is élhet a hatóság, és végső soron kezdeményezheti akár a cég megszüntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik