Belföld

Mészáros Lőrinctől követel magyarázatot a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) követeli, hogy Mészáros Lőrinc kérjen bocsánatot a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezésért és kártalanítsa a megbetegedett dolgozókat - jelentette ki a DK szóvivője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint az elmúlt időszakban az erőmű területén két alkalommal is százszorosan meghaladta az egészségügyi határértéket a károsanyag-kibocsátás szintje – idézte fel Barkóczi Balázs.

Hozzátette, a DK megdöbbentőnek tartja, hogy az OKF, amely csak közérdekű igénylés nyomán adta ki a mérési adatokat, illetve az erőmű illetékesei Mészáros Lőrinc érdekeit képviselték a szennyezés ügyében a visontaiak és az erőmű területén dolgozók érdekei helyett.

Emlékeztetett: a Viresol búzakeményítő üzeméből az Őzse-völgyi víztározóba engedett szennyvíz miatt hetekkel ezelőtt kénhidrogén, foszforhidrogén és nitrogén-monoxid került a levegőbe, amitől a településen élők, valamint az erőmű dolgozói közül többen rosszul lettek, és mérgezéses tünetekkel kerültek orvoshoz. Eközben – folytatta – az illetékesek tagadtak, és perrel fenyegették az ügyet feldolgozó sajtóorgánumokat.

A szóvivő hangsúlyozta:

a DK követeli, hogy Mészáros Lőrinc adjon magyarázatot arra, hogyan következhetett be egy az erőmű történetében eddig példátlan mértékű környezetszennyezés.

A szennyezés ügyében a DK parlamenti képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak a kormány illetékeseihez – közölte.

Rónai Sándor, a DK európai parlamenti képviselője pedig január elején személyesen találkozik az erőmű vezetőivel, hogy tőlük tudja meg, miért voltak Mészáros Lőrinc gazdasági érdekei fontosabbak az emberek egészségénél és a dolgozók biztonságánál

– fogalmazott Barkóczi Balázs.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után a Viresol Kft. helyreigazítási kérelmet küldött lapunknak, azt állítva, minden alapot nélkülöz az a DK-s állítás, hogy a Viresol búzakeményítő üzeméből az Őzse-völgyi víztározóba engedett szennyvíz miatt került hetekkel ezelőtt kénhidrogén, foszforhidrogén és nitrogén-monoxid a levegőbe.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik